Ilyen még nem volt! - Elindul Magyarországon a tejkamion

agrarszektor.hu
Tejkamion elindítását tervezi tavasszal a hazai tejpaci szereplőket tömörítő Tej Terméktanács, amely így kívánja népszerűsíteni a tej- és tejtermékfogyasztást, illetve az egészségtudatos táplálkozást. A fő célcsoport a fiatal generáció, ezért döntöttek a rendhagyó marketingeszköz mellett. Pénzt az agrártárca felügyelete alatt álló Agrármarketing Centrumtól várnának, a döntés pár héten belül megszülethet.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A tejkamion a tervek szerint edukációs jellegű, mozgó roadshow-elemként működne, és időről időre felbukkanna egy-egy iskolában, üzletláncok parkolójában vagy a nyári fesztiválokon. A belsejében bemutatnák a tejfeldolgozás állomásait a tehéntől az asztalig, de lenne termékkóstoltatás is, illetve gyerekeknek, családoknak szóló, oktató jellegű élményparkot is kialakítanának benne. A Tej Terméktanács úgy tervezi, hogy a tejkamion feltűnő, egyedi megjelenésével és élményszerű edukációs lehetőségeivel idén körülbelül 35 ezer gyerek, valamint családtagjaik, pedagógusaik oktatását tenné lehetővé - tudtuk meg Harcz Zoltántól, a szervezet ügyvezető igazgatójától.

A terméktanács még tavaly novemberben határozott arról, hogy részletes pénzügyi-szakmai ajánlatot kér a tejkamion kialakítására a Hinora Global Marketing Kft-től. Januárban elfogadták a megvalósításról szóló előterjesztést, a terméktanács ügyvezető igazgatója pedig kezdeményezze a kormánynál a projekt végrehajtását.

Minderre azért volt szükség, mert a pénzt az Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft. (AMC) 2017-es költségvetéséből kívánják előteremteni. Emellett a terméktanács is működtet egy közösségi marketingalapot egy miniszteri rendelet előírásai szerint. Ebbe 2015-ben mintegy 176,5 millió forint bruttó bevétel folyt be (a tavalyi évről szóló beszámolót a szakmaközi szervezet május 31-ig köteles nyilvánosságra hozni). A piaci szereplők által feltöltött alapból olyan programokat finanszírozhatnak, amelyek a fogyasztók - különösen a fiatalok - tej- és tejtermékfogyasztására, egészségtudatos táplálkozására irányulnak.

A tejkamion is azt a célt szolgálja, hogy felhívják a figyelmet a tej- és tejtermékfogyasztásra, illetve a termékek egészséges táplálkozásban betöltött szerepére. Az egészségtudatos táplálkozás kialakításával párhuzamosan felépítik az ágazat saját védjegyeit is. Mindezt cég- és márkasemlegesen, tudományos ismeretekre építve igyekeznek elérni.

A terméktanács a tejkamion ügyében most a Földművelésügyi Minisztérium állásfoglalását várja, mivel a tárca felügyeli az AMC működését. Információink szerint a döntés még márciusban megszülethet.

Magyarországon az egy főre jutó éves tejtermékfogyasztás 155-165 liter között mozog, szemben például a 1980-as évek 200 liter feletti szintjével. A hazai ágazatnak ráadásul belső piacvesztéssel is szembe kell néznie, amelyet leginkább a külföldi UHT-tejek és trappista sajtok okoznak, mivel ezek sokszor dömpingáron érkeznek az országba. A tejpiaci anomáliák - amelyek együtt jártak a felvásárlási árak csökkenésével is - tavaly tejtermelői demonstrációkhoz vezettek.

Az ágazati szereplők a problénák csökkentéséhez szükségesnek tartják a belföldi fogyasztás növelését, és azt is, hogy a vásárlók magyar termékeket vegyenek. Emiatt igyekeznek igénybe venni különböző marketingeszközöket, amelyek szerintük a fogyasztás növelésével hozzájárulhatnak a hazai tejszektor stabilizálásához.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?