Öreg-tavi halászat és halfőzőverseny hétvégén Tatán

agrarszektor.hu
Egyedülálló program vár idén is a Tatára látogatókra hétvégén, ugyanis 400 méteres húzóhálóval halásszák le az Öreg-tavat a helyi halászok. A kifogott halakból halászlé készül, továbbá lesz halvásár és halfőző verseny is.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A tatai Várárokban létesített halpiacon az előző évek hagyományait figyelembe véve körülbelül tíz mázsa halat adnak el. 

A Magyarország halas gasztronómiáját felvonultató halfőzésen és vásáron minden elkészített ételből kóstolót kaphatnak a látogatók, továbbá hagyományőrző néptáncegyüttesek és kulturális programok is színesítik a hétvégét.

A tatai Öreg-tó az ország legidősebb mesterséges tava, a középkorban a Vár védelmét szolgálta, és már Mátyás idejében is közkedvelt halásztó volt, sőt, a környék vadbősége is közismert.

A lehalászás és ünnepség már az 1800-as években is bevett szokás volt, társasági eseménnyé vált, a Tatai Mezőgazdasági Zrt. pedig 2001-ben újra bevezette - írja a hvg.hu

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03