A jó pap holtig tanul, és ez a mezőgazdaságban fokozottan igaz - interjú Dr. Mikó Péter Pál fiatal gazdával

agrarszektor.hu
Dr. Mikó Péter Pál gyerekkorától kezdve elhivatottnak érzi magát a mezőgazdaság iránt, ezt később egyetemi végzettséggel is kiegészítette, így sikeresen kamatoztatja magas szintű elméleti tudását a gyakorlati feladatok megoldásában. 2010 ősze óta gazdálkodik, jelenleg 33 hektáron termel káposztarepcét, őszi árpát, napraforgót és kukoricát.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Agrárszektor.hu: Hogyan kezdett el gazdálkodni? Mióta foglalkozik ezzel a tevékenységgel?

Szüleim munkahely mellett kisüzemi módszerekkel kevés földterületen mindig is gazdálkodtak, én is ebben nőttem fel, így a szaktudás egy részét már igen korán elsajátítottam. A mezőgazdaság iránti érdeklődésem motiválta pályaválasztásomat is. Gödöllőn okleveles agrármérnöki végzettséget szereztem, amit a későbbiekben okleveles mérnöktanár, okleveles növényvédelmi szakmérnök, és Ph.D. doktori végzettséggel egészítettem ki.

Lehetőségem volt a szakma legnagyobb művelőitől tanulni, a későbbiekben pedig már munkatársként velük együtt dolgozni. Mivel mezőgazdaság egy gyorsan változó, és igen összetett ágazat, ezért itt különösen igaz a jó pap is holtig tanul mondás. Ennek szellemében igyekszem folyamatosan frissíteni elméleti és gyakorlati tudásomat.

Agrárszektor.hu: Hány hektáron termel jelenleg, ebből mennyi a saját? Mi minden terem a földjein?

Jelenleg 33 hektáron gazdálkodom. Csak 0,7 ha saját területtel rendelkezem, a többit bérlem. A 2011. évben a vetésszerkezetem az alábbiak szerint alakult: 3 ha őszi káposztarepce, 10 ha őszi árpa, 10 ha napraforgó és 10 ha kukorica.

Agrárszektor.hu: Hol tudja legjobban értékesíteni a terményeit?

Tagja vagyok egy gabonaértékesítéssel foglalkozó TÉSZ-nek, az apostagi székhelyű Prof-Agro Termelői Csoport Kft-nek. A gabonafélék értékesítését rajtuk keresztül végzem.

Az olajos magvak értékesítése helyi felvásárlókon keresztül történik. Több kereskedővel is kapcsolatban állok, így több piaci ajánlat közül választom ki a számomra legkedvezőbbet. Sajnos terményeimet nem tudom betárolni, így kénytelen vagyok rögtön betakarítás után értékesíteni, ezért is kíván részemről nagy odafigyelést, és részletes piacismeretet az eladás.

Agrárszektor.hu: Sokaknak rosszul sikerült az előző év, Önök hogyan zárták ezt az időszakot?

Bár gazdálkodni csak 2010 őszén kezdtem el, a csapadékos időjárás rám is nagy hatással volt. Szerencsére belvíz nem borította a területeket, de például a 2010. szeptember 1-i repcevetést követően egy héten belül lehulló 140 mm csapadék az inszekticides csávázószer hatékonyságát nagymértékben rontotta, így jelentős káposztalégy fertőzés, és ennek következtében pedig tőszámpusztulás következett be. Ennek és az igen aszályos tavasznak is köszönhető, hogy a repce terméseredményem a gondos agrotechnika ellenére is valamivel a település termésátlaga alatt maradt, és csak 2,0 t/ha-t ért el.

A későn lekerülő kukorica elővetemény és az igen csapadékos ősz miatt az árpa vetése is megcsúszott, ami mellé egy aszályos tavasz társulva szintén csak gyengébb - 4,2 t/ha - termés társult. Szerencsére a magas felvásárlási árak mind repcénél, mind árpánál kompenzálták az alacsonyabb terméseredményeket.

2011. évem is gyengén indult, mert a területek nagyobb része csak januárban került a használatomba, így nehéz volt megfelelő talajmunkát végezni a tavaszi vetések alá. A szeszélyes tavasz miatt a március 15-én elvetett 5 ha ipari mákom nem kelt ki, így erre a területre is kukoricát vetettem. Mivel Bácskában mind tavasszal, mind nyár elején alig hullott csapadék, az már most látható, hogy sem napraforgóból, sem kukoricából nem számíthatok rekordtermésre.

Agrárszektor.hu: Mikor nyert a Fiatal Gazda pályázaton? Mire fordította az elnyert összeget?

2010-ben nyertem a pályázaton. Sajnos annak aki - mint én is - teljesen a nulláról indulva kezdett el gazdálkodni, ez a pénz tényleg csak az indulásra elég, de ebből egy működőképes gazdaságot kialakítani nagyon nehéz. A pénzt a földterületek bérlésére, és a termeléshez szükséges input anyagok beszerzésére, és mezőgazdasági szolgáltatások igénybevételére fordítottam.

Agrárszektor.hu: Gyakran pályázik? Honnan értesül a lehetőségeiről?

Bár egyénileg viszonylag ritkán készítek pályázatot, egyetemi oktatóként és mezőgazdasági szaktanácsadóként csoportmunkában több sikeres pályázat megvalósításában vettem részt. Az Internetet folyamatosan figyelve értesülök az aktuális pályázati lehetőségekről.

Agrárszektor.hu: Milyen fejlesztéseket tervez a jövőben? Mik a célok?

Mivel saját erő- és munkagépparkkal nem rendelkezem, ezek beszerzése szerepel terveim között. A célom az, hogy hosszútávon működőképes gazdaságot hozzak létre.

ADATOK:

Név: Dr. Mikó Péter Pál
Születési hely, idő: Kiskunhalas, 1980. április 6.

Iskolák:

1998 - 2004 SZIE, Mezőgazdasági és Környezettudományi Kar - okleveles agrármérnök
2000 - 2004 SZIE, Gazdaság és Társadalomtudományi Kar - okleveles mérnöktanár
2006 - 2008 SZIE, Mezőgazdasági és Környezettudományi Kar - okleveles növényvédelmi szakmérnök
2004 - 2010 SZIE Növénytudományi Doktori Iskola - Ph.D. doktor

Ágazat: növénytermesztés
Gazdaság területe: 33 ha
Alkalmazottak száma: 0
Elnyert támogatások: Fiatal gazdák induló támogatása 2009
Családi állapot: nős

Elérhetőségek:

Lakcím: 6449 Mélykút Malom u. 20/B

Tel.: 30/324-2716

E-mail: Miko.Peter@mkk.szie.hu

Dr. Mikó Péter Pál honlapja: http://mikopeter.hu/

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?