2020. július 2. csütörtök Ottó

Hírek - Európai Unió

Komoly bevételkiesés nehezítette az idei év tavaszi elindulását - interjú Ördög Nóra fiatal gazdával

Ördög Nóra igen fiatal, és már aktív gazdaként dolgozik, földjén őszibarackot, sárgarépát, burgonyát és sütőtököt is termeszt. A pályázatot 2008-ban nyerte meg, a pénzből öntözést épített ki, gépeket és földet vásárolt.
 
 

Agrarszektor.hu: Hogyan kezdett el gazdálkodni? Mióta foglalkozik ezzel a tevékenységgel?

A szüleim a mezőgazdaságban dolgoznak, ezért én is fiatal koromtól kezdve segítettem nekik, így tanultam bele a mezőgazdasági termelésbe. Középiskolai tanulmányaimat más irányban kezdtem meg, de az érettségit követően kialakult bennem, hogy én ezzel szeretnék foglalkozni, ezt követően végeztem 2007-ben az SZTE Mezőgazdasági Főiskolai Karán. Az főiskola elvégzése után írták ki a fiatal mezőgazdasági termelők elindítása c. pályázatot, amit sikeresen megnyertem. A legmagasabb összeget, 40 000 Eurót nyertem, aminek 90 %-át kaptam már meg. A maradék 10 % lehívása januárban lesz esedékes.


Agrarszektor.hu: Hány hektáron termel jelenleg, ebből mennyi a saját? Mi minden terem a földjein?

Kb. 17 ha föld van jelenleg a használatomban, ebből 11 ha saját. Őszibarack, sárgarépa, burgonya és sütőtök termelésével foglalkozom jelenleg.

Agrarszektor.hu: Hol tudja legjobban értékesíteni a terményeit?

Terményeimet elsősorban helybeli felvásárlókhoz viszem, másodsorban a Budapesti Nagybani Piacon értékesítem.


Agrarszektor.hu: Sokaknak rosszul sikerült az előző év, Önök hogyan zárták ezt az időszakot?

Az utóbbi év belvíz helyzete sajnos komoly károkat okozott nekem is. A vizes területek művelése, vetése hosszú ideig nem volt megoldható. A víz miatt a termés mennyisége és minősége is sokkal rosszabb volt a vártnál, ezért komoly bevételkiesés nehezítette az idei év tavaszi elindulását.


Agrarszektor.hu: Mikor nyert a Fiatal Gazda pályázaton? Mire fordította az elnyert összeget?

A fiatal gazda támogatást 2008-ban, az első körben nyertem meg. A megnyert pénzt öntözőberendezés vásárlására, gépvásárlásra, gyümölcstelepítésre és földvásárlásra fordítottam.


Agrarszektor.hu: Gyakran pályázik? Honnan értesül a lehetőségeiről?

Eddig nem volt több pályázatom, de a közeljövőben szeretnék pályázni, amint az én terveimhez kapcsolódó pályázatot írnak ki. Elsősorban interneten tájékozódom a lehetőségek felől.


Agrarszektor.hu: Milyen fejlesztéseket tervez a jövőben? Mik a célok?

A jővőbeli terveim közt további gépvásárlás, gyümölcstelepítés és tároló építése szerepel. Mindenképpen szeretném, ha a jövőben is tudnék fejlődni, fejleszteni, és egy jól műdödő, életképes gazdaságot tudnék fenntartani.

 


ADATOK:

Név: Ördög Nóra

Születési hely, idő: Szeged 1986.03.04

Iskolák: Szegedi Tudomány Egyetem- Mezőgazdasági Főiskolai Kar : Mezőgazdasági mérnök

Ágazat: zöldség- és gyümölcstermesztés

Gazdaság területe: saját tulajdon közel 11 ha, szivességi használatban 6 ha, összesen 17 ha

Alkalmazottak száma: állandó alkalmazott nincs, ha szükség van rá, akkor esetleg szezonális jelleggel 1-2 fő

Elnyert támogatások: 2008-ban meghirdetett Fiatal mezőgazdasági termelők elindítása c. pályázat (I. kör)

Családi állapot: egyedülálló



Elérhetőségek:

Lakcím: 6787 Zákányszék, József Attila u. 60.

Tel.: 0630-547-41-32

E-mail: ordognora@freemail.hu

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.
    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu