Most vagy soha: 10 százaléknyi etanolt minden benzinbe!

Agrárszektor
Európa nagy része most vált az 5-7 százalékos bekeverési arányról a 10 térfogatszázalékosra, ami az etanol benzinen belüli arányát illeti. Az EU-ban a harmadik legnagyobb gyártókapacitással hazánk rendelkezik, köszönhetően a két nagy etanol-előállító vállalatnak, a Pannonia Bio finomítónak, valamint a Hungrana Kft.-nek. A két cég együttesen 680 millió liter elsőgenerációs bioetanolt állít elő évente, vagyis mennyiségi akadálya nincs annak, hogy mi is lépjünk. Az elhatározást gyorsan cselekvésnek is követnie kell, mivel a 2020-ban elért termelési szintet 2030-ig kötelező lesz befagyasztani.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Európában 2020-ig 10 százalékos bekeverési arányt kell elérni megújuló forrásból a folyékony üzemanyagok terén. Az előírás 2015-ben úgy módosult, hogy ez 7 százaléknyi elsőgenerációs (szántóföldi termények) és 3 százaléknyi egyéb energiahordozó lehet. A Bizottság azt is rögzítette, hogy minden egyes tagállam bioüzemanyag-gyártását azon a termelési szinten kell befagyasztani 2030-ig, amit 2020-ra elért.

Ez lényegében azt jelenti, hogy egy évünk maradt a termelési kapacitások maximális felfuttatására "

 - mutatott rá Reng Zoltán, a Hungrana Kft. vezérigazgatója pénteken, egy szűk körben rendezett sajtóreggelin, amelyre az agrászektor.hu is meghívást kapott. Ma nagyjából 6,4 százalékos bekeverési arányt teljesítünk a bioüzemanyagok terén, de ennek kevesebb mint fele (3 százalékos részesedés alatt) a kukoricára épülő bioetanol mennyisége. A többi az olajos növényekre - elsősorban repcére - épülő biodízeliparból kerül ki, amit nem is mi, hanem döntően Németország dolgoz fel.


Ez több szempontból is szomorú. Egyrészt a kukorica termesztésére ideálisak a feltételek Magyarországon, nem véletlen, hogy minden negyedik hektárt ez a kultúra foglalja el. A repce számára viszont sem a klimatikus adottságok nem tökéletesek, sem a vetésforgóban nem szerepelhet olyan sűrűn, mint a rivális kukorica. Nemzetgazdasági szempontból nem elhanyagolható, hogy

míg a kukoricát itthon dolgozzuk fel etanollá, addig a repce alapanyagként hagyja el az országot, javarészt Németországban válik értékes termék belőle.

Harmadik szempont, hogy a dízelüzemű autók csillaga leáldozóban van, ezzel együtt a biodízelnek is csökken a jelentősége. Ahhoz, hogy az EU által megkövetelt klímapolitikai célkitűzéseknek meg tudjunk felelni, szükséges az ÜHG-kibocsájtás csökkentése, ami az üzemanyagok etanol-tartalmának növelésével jelentősen javítható. A jelenlegi bekeverési arány 10%-ra emeléséhez jogszabályi változás szükséges, melyet a Visegrádi Országok agrárkamarái is támogatnak. 

"A hazai gyártói kapacitás rendelkezésre áll, amit szinte 100 százalékban kihasználunk. A célunk az, hogy ne import biodízelből teljesítsük az előírt bekeverési arányt, illetve a Magyarországon előállított etanol itthon hasznosuljon. Ma a szomszédos országokban, Romániában vagy Bulgáriában nagyobb arányban használják az etanolt, ezért az itthon előállított bioüzemanyag egy része elhagyja az országot" - magyarázott Reng Zoltán.


Itthon működik a legnagyobb bioetanolgyár az Európai Unióban, a Tolna megyei Pannonia Bio Zrt. évente 500 millió liter bioetanolt termel, az összes magyar kapacitás pedig a harmadik legnagyobb az EU-ban (Franciaország és Németország után). Ezért is "furcsa", hogy szomszédainkban nagyobb a biokomponensek aránya a hajtóanyagokban, és már a 8-9 százalékot is eléri. "Éppen ezért hangzott el az a javaslat a Visegrádi Négyek, valamint Litvánia, Lettország és Bulgária 31 bioüzeanyag-gyártóját tömörítő V4+ biüzemanyag-szövetség  legutóbbi találkozóján, hogy szükséges lenne ez év végéig bevezetni a 10 térfogatszázaléknyi bioetanolt tartalmazó E10 és a 7 térfogatszázakélnyi biodízelt tartalmazó B7 üzemanyagot. A mennyiség rendelkezésre áll, technikai akadálya sincsen a bekeverésnek,pusztán politikai döntés kérdése egy új arány előírása"  - hangoztatta a szakember.

Ma Németországban, Finnországban, Belgiumban és Franciaországban lehet E10-et tankolni, és idén Hollandia is csatlakozik a sorhoz. Franciaországban már 10 éve használják az E10-et, melynek piaci részesedése 2017-re elérte 38,5 százalékot, Finnországban pedig a 61 százalékot. 2020-ig tervezi a magasabb etanolarányú benzin bevezetését Olaszország, Svédország, az Egyesült Királyság, Litvánia, Lengyelország és Dánia. Erre a hullámra szeretne felülni Magyarország is.

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az etanolgyártás melléktermékeként minden évben 590 ezer tonna magas fehérjetartalmú takarmány keletkezik a magyar gyártóknál, melynek hazai felhasználása tökéletesen belesimul a Nemzeti Fehérjeprogramba, azaz az állattartást GM-mentes alapanyaggal látja el.

EZ IS ÉRDEKELHET

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03