Van, akit nem érintett a válság - interjú Kerezsi Gyula Fiatal Gazdával

Agrárszektor
Kerezsi Gyula 2008-ban nyert a fiatal gazda pályázaton. Egészen gyermekkora óta a mezőgazdaságban nőtt fel. A gazdaságáról, a pályázatokról, és arról mit lát a jövőben követendő útnak, felelt kérdéseinkre.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Agrárszektor.hu: Miért pont a mezőgazdálkodást választotta? Mikor jött az ötlet, hogy ezzel foglalkozzon?

Kerezsi Gyula: Gyermekkorom óta ebben nőttem fel, hiszen édesapám is gazdálkodással foglalkozott. Mikor nyugdíjba ment, én vettem át a földterületeket, melyeket sikerült is az óta már bővítenem azokat. Emellett nem elhanyagolható, hogy a középiskolai tanulmányaimat is a debreceni Balásházy János Mezőgazdasági Szakközépiskolában végeztem, ahol megkedveltették velem ezt a szakmát. Később Szarvason szereztem növénytermesztő mérnök diplomát, és innentől már egyértelmű volt, hogy mivel akarok foglalkozni, ráadásul szeretem is azt, amit csinálok.

Asz.: Akkor jelenleg mekkora földterületeket művel? Ezeken a területeken pedig milyen növények teremnek, mekkora arányban?

K.Gy.: Jelenleg 65 hektáron folyik a termelés, ebből 50 hektár a saját földterületem, 15 hektárt pedig bérlek. Tavasszal a terv 16 hektáron napraforgó a maradék 49-en pedig kukorica. Sajnos nem sikerült búzát vetnem, mivel a magas vízállás miatt későn tudtam aratni, így a talajmunkálatokat sem tudtam időben elkezdeni, így nem volt értelme ezzel foglalkoznom.

Asz.: Sikerült már jól kialakítani partnerkörét? Kik veszik a produktumot?

K.Gy.: Az igazat megvallva egy nagyon komoly partnerem van, melyet egy középiskolai ismeretségemnek köszönhetek. A szóban forgó cég a Vingerf Kft. Ez a biharkeresztesi cég nem csak átveszik a terményeimet, hanem rengeteg szolgáltatást is nyújtanak, hiszen a szükséges input anyagokat is tőlük szerzem be, mint például a vetőmag, vagy a talajfertőtlenítő. Szerencsére velük nagyon jó a viszonyom, így nem nagyon volt eddig probléma az értékesítéssel. A cég ráadásul a betakarítást és a szállítást is elvégzi, szükség esetén a szárítást és a tárolást is megoldja.

Asz.: Említette, hogy a tavalyi év anomáliái miatt nem sikerült búzát vetnie. Komolyabb problémákat is okoztak a gazdasági, illetve időjárás kedvezőtlenségei?

K.Gy.: Hála istennek a gazdasági világválság nem érintett engem, ráadásul az elmúlt évi sok csapadék ellenére jobb lett a termésem az átlagosnál. Ehhez társult az is, hogy a felvásárlási árak is jóval magasabbak voltak, így a búza és a kukorica nagyon jó áron ment el. Mondhatom, hogy egyelőre szerencsésen jöttem ki ebből a problémás ciklusból.

Asz.: Melyik évben volt sikeres a Fiatal Gazda pályázaton? Mire fordította a 10 millió forintot?

K.Gy.: 2008-ban adtam be a pályamunkámat, és még abban az évben el is nyertem a támogatást. Hozzáteszem, hogy az elnyert összeg 10%-át még nem hívtam le az MVH-tól, azt későbbre tartogatom. A már lekért összegből gépeket vásároltam, amik a termeléshez elengedhetetlenek voltak. Az összeg másik részét pedig a 2009/2010-es évben az elinduláshoz szükséges input anyagokra fordítottam, vásároltam vetőmagot, különböző vegyszereket valamint gépekhez a szükséges alkatrészeket.

Asz.: Milyen gyakran pályázik, illetve honnan szerez tudomást az adódó pályázati lehetőségekről?

K.Gy.: A már említett 2008-as Fiatal Gazda mellet pályáztam még 2010-ben az Agrár Környezetgazdálkodási támogatásért,de sajnos azt nem sikerült elnyernem, emellett ugyan ebben az évben megpróbáltam elnyerni a géptámogatást, de sajnos ez is sikertelen volt.

A pályázatokról egyébként jórészt a gazdatársakkal folytatott konzultációk során értesülök, igyekszünk megosztani egymással az adódó lehetőségeket, a kapcsolatok révén nagyon sok információhoz tudok hozzájutni. Emellett természetesen az internet is nagyban a segítségemre van. Át szoktam nézni a Vidékfejlesztési Minisztérium, valamint a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal honlapjait, de más a témában kompetens honlapokat is figyelemmel kísérek.

Asz.: Mik a tervei a jövőben? Kíván-e fejleszteni valamit?

K.Gy.: A jövőben mindenképpen szeretném megnövelni a földterületemet legalább 130-150 hektárra, ezt földvásárlással és területbérléssel is el tudom képzelni. Emiatt a jövőben szeretnék legalább egy nagy és egy kisebb erőgépet, valamint az ezekhez szükséges eszközöket vásárolni. Előtérbe szeretném helyezni gazdaságomban a környezettudatos termelést, valamint energia szempontjából is hatékonyan szeretnék dolgozni, ezzel a munkaórák, illetve a munkamenetek számát is csökkenteni tudom, így a termelés is költséghatékonyabbá válhat.

Névjegy:

Név: Kerezsi Gyula
Születési hely, idő: Berettyóújfalu, 1984. 03. 12.
Iskolák: Balásházy János Mezőgazdasági Szakközépiskolában, Debrecen Szent István Egyetem Víz- és Környezetgazdálkodási Kar, Szarvas
Ágazat: Szántóföldi növénytermesztés
Gazdaság területe: 65 hektár
Alkalmazottak száma: nincs
Elnyert támogatások: Fiatal Gazda 2008
Családi állapot: Nős, egy gyermek édesapja

Elérhetőségek:
Lakcím: 4127 Nagykereki Kossuth u. 21.
Tel: 30/2360405
E-mail: k.milan84@freemail.hu

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03