agrarszektor.hu • 2026. augusztus 22. 09:31
Kenya az elmúlt években jelentős öntözésfejlesztési programokat indított az ország száraz és félszáraz térségeiben. A 2023–2026 közötti időszak fejlesztéseinek egyik fontos sajátossága, hogy több esetben nem meglévő öntözőrendszerek egyszerű rekonstrukciójáról van szó, hanem teljesen új, úgynevezett greenfield beruházásokról. Ezeknél a fejlesztési területeken korábban nem állt rendelkezésre kiépített öntözési infrastruktúra, ezért a vízkivételtől és víztározástól kezdve a szállító- és elosztóhálózaton át egészen a táblaszintű vízkijuttatásig egy komplett rendszer létrehozása szükséges.
A kenyai National Irrigation Authority jelenlegi programjai között több száz hektáros fejlesztések is szerepelnek. A 2025–2026-os projektek között találhatók mintegy 200–500 hektáros rendszerek, de ennél lényegesen nagyobb, több ezer, illetve több tízezer hektáros fejlesztések is zajlanak. A National Expanded Irrigation Programme keretében a kormány 2027/28-ig jelentősen kívánja növelni az öntözésbe vont területet, miközben külön programok foglalkoznak a víztározás, a közösségi öntözés és a nagy léptékű öntözési rendszerek fejlesztésével - írja a NAK.
A kisebb, több száz hektáros beruházások egyik fontos jellemzője, hogy a vízellátás, az energia és az öntözési infrastruktúra egyetlen projekt keretében jelenik meg. A Kobong'o Irrigation Project például mintegy 1000 acre, azaz 405 hektár terület öntözését célozza. A fejlesztés része a vízkivételi mű, a szivattyútelep, a vízelosztó rendszer és az energiaellátás korszerűsítése, utóbbihoz napelemes-hibrid rendszert is alkalmaznak. Más fejlesztéseknél a víztározó, a fővezetékek, a csatornák és a táblaszintű elosztóhálózat együttes kiépítése jelenti a beruházás alapját. A kenyai modellben ugyanakkor a több száz hektáros projektek egy nagyobb térségi rendszer részei.
Ennek egyik legjelentősebb példája a Galana–Kulalu térség, ahol a fejlesztési program első üteme 20 000 acre, vagyis mintegy 8100 hektár mezőgazdasági terület öntözéses termelését célozza. A hosszabb távú elképzelés további 200 000 acre, mintegy 81 ezer hektár öntözésbe vonását irányozza elő. A projektet köz- és magánszféra együttműködésében valósítják meg, és a tervek között egy mintegy 300 millió köbméteres Galana Dam, valamint az ahhoz kapcsolódó vízszállító infrastruktúra is szerepel.
A Galana–Kulalu fejlesztés jól mutatja a kenyai öntözéspolitika egyik lényeges elemét: a víztározó és az öntözőrendszer nem egymástól független beruházás. A tározó a későbbi öntözési fejlesztések vízbiztonságának alapját képezi, míg az öntözési infrastruktúra teszi lehetővé, hogy a tározott víz mezőgazdasági termelésben hasznosuljon. A rendszerben a folyóból történő vízkivétel, szűrés, tározás, szivattyúzás és a táblákhoz történő eljuttatás egyetlen összefüggő vízgazdálkodási láncot alkot. A fejlesztések másik fontos eleme a nagy víztározók szerepének növelése. Kenya 2026-ban hat nagy víztározó megvalósítását tervezi, köztük a Turkana térségében található Lowaat, az Isiolo megyei Basingila, a Baringo megyei Radat, az Embu megyei Thuci, a Kitui és Tharaka Nithi térségét érintő High Grand Falls, valamint a Galana–Kulalu fejlesztéshez kapcsolódó Galana Dam projektet. A programhoz a kormány mintegy kétmillió acre, azaz hozzávetőleg 809 ezer hektár öntözési potenciál fejlesztését kapcsolja. Fontos ugyanakkor, hogy ezek nem azonos készültségi szinten vannak: több projekt esetében a megvalósíthatósági vizsgálat, a tervezés vagy a finanszírozás előkészítése zajlik.
A program jelentőségét az adja, hogy a beruházások jelentős része Kenya arid és semi-arid, vagyis száraz és félszáraz térségeit érinti. Ezeken a területeken az esőre alapozott mezőgazdaság különösen sérülékeny a csapadék időbeli és területi változékonysága, valamint az ismétlődő aszályok miatt. A víztározás és az öntözés ezért nem kizárólag termésbiztonsági, hanem térségfejlesztési kérdés is. A kenyai stratégiai terv a vízvisszatartási és tározási kapacitás jelentős növelését is célként határozza meg: a 2021/22-es mintegy 128,6 millió köbméterről 2027/28-ra 648 millió köbméterre kívánják növelni az öntözési célú víztározási kapacitást.
A kenyai tapasztalat Magyarország számára elsősorban a fejlesztések rendszerszemlélete miatt lehet érdekes. A magyar mezőgazdaság természeti adottságai lényegesen kedvezőbbek, és az ország jelentős vízügyi infrastruktúrával rendelkezik, ezért a kenyai modell közvetlen átvétele természetesen nem indokolt. Ugyanakkor az alapelv hasonló: az öntözésfejlesztést nem önálló gép- vagy telepberuházásként, hanem a vízforrástól a termőföldig terjedő komplex rendszerként érdemes kezelni.
2026-ban újabb komplex öntözésfejlesztési beruházások támogatásáról született döntés. A fejlesztések mellett egyre nagyobb szerepet kapnak a fenntartható vízgazdálkodási közösségek és a vízvisszatartás is. A magyarországi helyzet ugyanakkor sajátos abból a szempontból, hogy nem teljesen új infrastruktúra létrehozásáról kell gondolkodni. Magyarországon több mint egy évszázados öntözési és vízgazdálkodási tapasztalat, jelentős csatornahálózat és számos, korábban kialakított öntözőrendszer áll rendelkezésre. A fejlesztés egyik kulcskérdése ezért a meglévő infrastruktúra rekonstrukciója és korszerűsítése, valamint az új rendszerek térségi szintű összekapcsolása.
A kenyai példák ugyanakkor azt mutatják, hogy a több száz hektáros öntözési egységek önálló fejlesztési blokként is jól értelmezhetők. Egy 250–500 hektáros rendszer esetében meghatározható a vízforrás, a szükséges tározókapacitás, a vízkivétel, a fő- és mellékvezetékek, az energiaellátás, valamint a táblaszintű öntözéstechnológia. Ha ezek egyetlen műszaki és gazdasági rendszerben jelennek meg, az öntözésfejlesztés nem csupán a vízkijuttatásról, hanem a termelés biztonságának és kiszámíthatóságának növeléséről szól. Különösen fontos tanulság az energiahatékonyság. A kenyai projektekben több helyen napelemes vagy hibrid energiaellátást kapcsolnak a szivattyúzáshoz. Ez a magyarországi fejlesztésekben is releváns lehet, hiszen a több száz hektáros rendszerek esetében az energiaigény jelentős részt képviselhet az üzemeltetési költségekből. A modern öntözés ezért egyre inkább összekapcsolódik az automatizált vízkijuttatással, a talajnedvesség-monitoringgal, a meteorológiai adatok használatával és a megújuló energiaforrások alkalmazásával.
A kenyai fejlesztési programok egyik legfontosabb üzenete így nem az, hogy Magyarországnak ugyanazokat a projekteket kellene megvalósítania. Sokkal inkább az, hogy az öntözésfejlesztés akkor lehet hosszú távon eredményes, ha a víztározást, a vízszállítást, az energiát, az öntözéstechnikát és a mezőgazdasági termelést egyetlen összefüggő rendszerként kezelik. Kenya több száz hektáros új öntözési blokkoktól a több tízezer hektáros rendszerekig, illetve a nagy víztározókig építi fel ezt a rendszert. Magyarországon a feladat más: a meglévő vízügyi adottságokra és infrastruktúrára építve kell növelni az öntözésbe vonható területeket, javítani a vízvisszatartást és korszerűsíteni a rendszereket. A két ország közös kihívása ugyanakkor egyre egyértelműbb: az éghajlati szélsőségek mellett a mezőgazdasági termelés biztonsága egyre nagyobb mértékben függ attól, hogy a rendelkezésre álló vízkészleteket miként lehet tározni, szabályozni és a megfelelő időben a termőterületre eljuttatni. Kenya jelenlegi öntözésfejlesztési programjai ennek egy nagy léptékű, új infrastruktúrára épülő példáját jelentik.