Felelősség a természetért: egyre népszerűbbek a környezeti nevelési programok

agrarszektor.hu2020. augusztus 2. 12:30

Évente 200 ezer gyermek vesz részt a nemzeti parkok látogatóközpontjaiban, ökoturisztikai létesítményeiben zajló környezeti nevelési programokon, jelentette ki az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára a Holnapocska Tábor betekintőjén, a Kápolnapusztai Bivalyrezervátumban. Rácz András kiemelte, hogy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság az elmúlt 10 évben megduplázta látogatóinak számát, évente félmillió vendéget fogadnak, közülük minden tizedik látogató vesz részt valamilyen környezeti nevelési programon.

Rácz András hangsúlyozta, hogy az állami természetvédelem mellett szükség van a térségben élők, az önkormányzatok, a polgármesterek és a civil szervezetek együttműködésére is, ennek egy kiemelt példája a fiataloknak egyszerre elfoglaltságot és természetközeli élményeket adó tábor. Hozzátette: a gyerekek ösztönösen érdeklődnek a természet, az állat-és növényvilág iránt, ennek adnak nagyon fontos tartalmat a pedagógusok a környezeti nevelés révén.

December 3-4-én rendezi meg a Portfolio Csoport kétnapos siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ország egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárrendezvényének számít. Az esemény egyedülálló módon nyújt átfogó információkat az agrárgazdaság helyzetéről, és ad prognózisokat a támogatási, a finanszírozási, a piaci és az üzleti lehetőségekről. A konferencia napirendre veszi az ágazati szereplőit érintő legforróbb témákat és legfontosabb szabályozási változásokat is. A rendezvény az agrárium minden résztvevőjének – így valamennyi méretű gazdálkodónak, élelmiszeripari cégnek, inputgyártónak, gépforgalmazónak, termékkereskedőnek, illetve államigazgatási és érdekképviseleti szakértőnek – hasznos és naprakész információkat nyújt, illetve lehetőséget biztosít a networkingre és a kapcsolatépítésre is. Ne hagyja ki a siófoki Agrárszektor Konferenciát december 3-4-én!

Az államtitkár a tábornak helyet adó Kápolnapusztai Bivalyrezervátumban emlékeztetett arra, hogy a nemzeti park igazgatóságok kiemelt szerepet töltenek be az őshonos állatok genetikai állományának megőrzésében. Példaként hozta fel, hogy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság még a kilencvenes években vette kezelésbe az utolsó Festetics bivalygulyát, ez adja ma a gerincét annak az állománynak, amely részt vesz a térség vizes élőhelyein folyó legeltetésben.

Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője elmondta: a számok is bizonyítják, hogy egyre többen fedezik fel Magyarország, valamint a Balaton térségének értékeit. Hozzátette: a Holnapocska Tábor azért is különleges, hiszen amellett, hogy közösségi élményt ad, a gyerekek megismerhetik a régiót is. Petróczi Imre, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatóhelyettese kiemelte, hogy a természet és az ökológiai szolgáltatások megőrzéséhez szükség van a közösségekre, ebben töltenek be fontos szerepet a táborok, a fiatalok emellett munkájuk révén értéket is teremtenek.

Címkék:
turizmus, program, nemzeti-parkok, bivaly, környezetbarát, nevelés, balaton-felvidéki-nemzeti-park,