Nagy változások jönnek: versenyképesebbé válhat a magyar mezőgazdaság januártól

MTI2020. július 6. 13:30

Gyorsabb és egyszerűbb lesz az osztatlan közös tulajdon megszüntetése januártól - közölte Nagy István agrárminiszter hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Pénteken ellenszavazat nélkül fogadta el az Országgyűlés az osztatlan közös tulajdon felszámolását segítő új jogszabályt, amely 2021. január 1-jén lép hatályba. Az agrárminiszter azt mondta, hogy januártól az osztatlan közös tulajdon felszámolásához nem kell minden tulajdonos beleegyezése, azt 50% plusz egy ember kezdeményezésével is el lehet indítani. A folyamat gyorsaságát segíti, hogy nem kell földmérőt hívni, helyette egy informatikai program segítségével mérik ki a területeket.

Nagy István ismertette, hogy az új földrészleteknek szántó, rét, erdő esetén legalább egy hektárosnak, szőlő, gyümölcsös esetén minimum 3000 négyzetméteresnek, zárt kertek esetében pedig minimum 1500 négyzetméteresnek kell lennie. A törvény célja, hogy erősödjön a tulajdonosi szemlélet, mert azáltal a föld minősége, termőképessége is javítható, és így a magyar mezőgazdaság is versenyképesebbé válhat. Az agrárminiszter beszélt arról is, hogy a sertéshús után a magyar zöldségekre, gyümölcsökre, juh, kecske és marha termékekre is kiterjesztik a megkülönböztető jelzést a tudatos vásárlás erősítéséért.

(Fotó: MTI / Varga György)

Címkék:
törvény, felszámolás, jogszabály, versenyképesség, nagy-istván, agrárminisztérium, osztatlan-közös-földtulajdon, osztatlan-közös-tulajdon,