Újabb tüntetés! - Nem tudják elviselni ezt az adót

agrarszektor.hu
Félpályás útlezárással tiltakoznak helyi gazdák a Komárom-Esztergom megyei Súr főutcáján, mert a település képviselő-testülete adót vetett ki a külterületi földekre és erdőkre. A földadó továbbra is hatalmas indulatokat kavar az országban: legutóbb a balmazújvárosi termelők tiltakoztak az új adó ellen.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A demonstrálók 11 munkagéppel és 10 személyautóval vonultak föl Súron. Baumann László, a délután négy óráig tartó demonstráció szervezője az MTI-nek elmondta: szántóra aranykoronánként 300 forint az adó, ez hektáronként 4-5 ezer forint többletköltséget jelent a gazdáknak. Az itteni földek kimondottan gyengék és az alacsony termésátlagok mellett az önkormányzat intézkedése miatt versenyhátrányba kerültek - tette hozzá.

Sógorka Miklós független polgármester szerint a földadót kényszerből vetették ki, mert a kötelező önkormányzati feladatok egy részéhez nem kapnak állami finanszírozást és a jelenlegi adók emelését a lakosok szociális helyzete miatt elvetették. "Tekintettel voltunk az adót fizetők anyagi lehetőségeire, így az 50 aranykorona alatti kisbirtokosok évi 15 ezer forintos adójának megfizetésétől eltekintettünk.

A nagyobb birtokokra kivetett adót az önkormányzat igazságosnak tartja és a tiltakozás ellenére sem vonja vissza" - jelentette ki a polgármester, hozzátéve, hogy a megalkotott rendeletet a kormányhivatal törvényesnek találta. Az 1300 lakosú település költségvetése 100 millió forint, ennek fele állami támogatás. Az iparűzési adó 8 millió forint, a földadóból 5-6 millió forintos bevételre számítanak.

A súri nem az első demonstráció a földadó miatt, hiszen januárban Balmazújvárosban vonultak az utakra a gazdák. Időközben Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter arra szólította fel az önkormányzatokat, hogy vonják vissza földadóról szóló rendeleteiket. Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke viszont az agrárszektor.hu-nak elmondta, hogy a miniszteri felszólítás csak kérésnek tekinthető, amelynek jogi következményei nincsenek, ezért az önkormányzatok nem vonják vissza földadóról szóló rendeleteiket.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03