2021. szeptember 28. kedd Vencel

Hírek - Gépek

Furfangos kombájnok egy nem hétköznapi versenyen

Ember hajtotta kombájnokkal gyűjtögették a labdákat és a kockákat az egyetemisták számára kiírt versenyen.
 
 

Immár hatodik alkalommal rendezték meg a CLAAS UniTech mérnökversenyt, ahol ezúttal műszaki egyetemi hallgatóknak kellett egyedi építésű aratógépekkel a mezőgazdasági munkát szimuláló feladatokat megoldaniuk.

A verseny keretében műszaki egyetemisták 2-4 fős csapatainak kellett egyedi tervezésű mezőgazdasági gépeket építeniük, amelyekkel különböző ügyességi, a való élet problémáit szimuláló feladatokat oldottak meg. Az eseményre nagy volt az érdeklődés, ugyanis 34 csapat nevezett, köztük egy erdélyi társaság is. A feladatok nehézségét jól mutatja, hogy a 11 döntőbe jutott csapat közül mindössze 8 tudta teljesíteni az összes akadályt.

Sokoldalú gépekre volt szüksége a diákoknak, ugyanis a május 22-i, Törökszentmiklóson rendezett döntőn három feladatot is teljesíteniük kellett. Először a megépült kombájn mobilitását tették próbára szlalompályán és egy fékezőteszten, majd az aratási feladat következett, ahol teniszlabdákat és fakockákat kellett „betakarítani”, valamint szortírozni. A gépek valódi használhatóságát egy reális akadályokat szimuláló fárasztóteszt keretein belül is próbálták bizonyítani: a sofőrök különböző terepakadályokon küzdötték át magukat, ügyelve arra, hogy a jármű nehogy járóképtelenné váljon, vagy alkatrészt veszítsen.

A versenyt, és az ezzel járó értékes tárgynyereményeket, valamint külföldi gyárlátogatást végül a debreceni egyetem Foolish Engineers elnevezésű csapata nyerte. A második helyen a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem PIMP, a harmadikon pedig a Széchenyi István Egyetem SZEelektálók nevű csapata végzett.




 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.
    Mind a négyet bepipálom
    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu