Komoly előrelépés történt a mezőgazdasági drónhasználat ügyében Magyarországon

agrarszektor.hu2021. május 4. 17:00

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) alapító tagként részt vesz a Magyarországi Drón Koalícióban, amely május 4-én alakult meg. A drónok használata a mezőgazdaság versenyképességének növekedéséhez is hozzájárulhat, az új technológiák elterjesztését a NAK is segíti tagjai körében.

Szedlák Attila, a NAK főigazgatója a koalíció megalakulása kapcsán úgy fogalmazott, hogy a közel négyszázezer tagot képviselő Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kiemelt célnak tekinti, hogy segítse az új, innovatív megoldások megismertetését és elterjedését a mezőgazdaságban. A szakember hozzátette, hogy az agrárium jelenleg a gazdaság egyik kevésbé digitalizált szektora, ugyanakkor a digitalizáció, a mesterséges intelligencia, az új technológiák használata nagy kiugrási lehetőség az ágazat számára: növeli a hatékonyságot, erősíti a versenyképességet, mérsékli a termelési kockázatot. Továbbá a kamara NAK TechLab nevű innovációs programja támogatja azt, hogy a leginnovatívabb megoldások megtalálják helyüket a hazai agrárszektorban és élelmiszeriparban.

A drónok, illetve az azokon alapuló megoldások használata világszerte gyorsan terjed, és az agráriumban is számos előnyt hoz. Mezőgazdasági felhasználásuk egyik köre az adatgyűjtés, a monitoring. Ezzel például megállapítható és gyorsan kezelhető egyebek közt a vízstressz, a tápanyag-ellátottsági zavarok, a korai gyomproblémák, elvégezhető a talajnedvesség feltérképezése, a vadkárok felmérése, lokalizálása, a folyamatos termésbecslés. Mindezen információk precíziós növénytermesztési rendszerekbe adaptálása jelentős hatékonyságnövelést tesz lehetővé.

Az adatgyűjtés mellett a drónok új távlatokat jelentenek az inputanyag-kijuttatásban is, az ezzel kapcsolatos jogi szabályozás létrehozása folyamatban van. A NAK a drónokkal - különösképpen a permetezéssel - kapcsolatos szabályozások kialakítása során arra törekszik, hogy az agráriumban tevékenykedőket támogató szabályozói, technológiai és alkalmazási környezet jöjjön létre. A NAK az agráriumban tevékenykedőknek a kamara "Digitálisinformáció-szolgáltatók és technológia fejlesztők, innováció" munkacsoportja segítségével is tájékoztatást nyújt azokról a technológiai újításokról, amelyeket az agrárdigitalizáció magában hordoz.

Címkék:
növényvédelem, szabályozás, nak, drón, adatgyűjtés, drónos-permetezés, drónhasználat, drónos-növényvédelem, nak-techlab, mezőgazdasági-drón,