2022. január 24. hétfő Timót

Hírek - Gépek

Nyúzzák a Renner traktort, de állja a sarat

Túl van az első gyakorlati próbákon a magyar fejlesztésű Renner 5044-es traktor, amely a tervek szerint 2018 elején kerül majd a piacra. Kisebb hibáktól eltekintve az erőgép úgy teljesít, ahogyan azt a kitalálói megálmodták, és amit a közvélemény is elvár tőle.
 
 

Konkrét tervkoncepciót dolgoztak ki arra, miben és hogyan szeretnék próbára tenni idén a fejlesztés alatt álló traktort – tudta meg az agrárszektor.hu Renner Tamás műszaki igazgatótól, a jövőre már tömeggyártásba kerülő Renner 5044 típusszámú traktor főkonstruktőrétől. Jelenleg az erőgépet meglehetősen mostoha körülmények közt tesztelik, de erre szükség is van, hiszen azt szeretnék, hogy a gazdák kezébe már egy kiforrott, megbízható eszköz kerüljön.

Az összkerékhajtású, 50 lóerős Kubota motorral felszerelt gép a napokban kikerült egy erdészetbe, ahol favonszolást végzett, fadöntésben vett részt, majd pótkocsin húzta be a majorba a kivágott, 6-8 mázsányi fát. A próbák eddig megnyugtató eredménnyel folynak, elégedettek vagyunk, a gép jó fogyasztással dolgozik – újságolta Renner Tamás.

Fotó: Renner Bt. / Kovács Zoltán

Erdészeti munkáknál, 10 órás műszakban a 6-7 literes óránkénti fogyasztás valóban imponálónak tűnik, a hidraulika is megbízhatóan működik, és eddig csupán néhány kezelőkar kialakításának, pozíciójának megváltoztatását írták fel a hibalistára, hogy ergonomikusabb legyen az elhelyezkedésük, és ezáltal kevésbé fárasztó a munkavégzés.

A vörös-feketére festett Renner traktor a pótkocsi-vontatásban is jelesre vizsgázott, bár némi problémát jelent, hogy nagyobb tömeg húzásakor jobban fel kell pörgetni a motort, mert alacsonyabb fordulatszámon kicsi a nyomatéka. Nem egyedi különlegességről van szó, hiszen minden modern, a szigorú emissziós normák szem előtt tartásával kifejlesztett erőforrásra jellemző, hogy a felső fordulatszám-tartományban képesek igazán nagy teljesítmény leadására. Némi megerősítésre szorulnak a sárvédőtartók is, ezeket a fellépő rezonancia miatt kell átalakítani.


Éppen egy éve röppent fel a hír, hogy a jánoshalmai Renner Bt. újjáéleszti az évtizedek óta tetszhalott állapotban lévő magyar traktorgyártást. A szakmai közvélemény és a gazdálkodók is lelkesen fogadták a hírt, és az érdeklődésük azóta is folyamatosan kitart. Renner Tamásék pedig tartják az előre meghatározott ütemtervet: ahogyan sorra következnek az idénymunkák, úgy tesztelik majd a gépet a talajmarózás, boronázás, szántás, tárcsázás, kombinátorozás és magágy-előkészítés munkafolyamataiban.

A gép műszaki tartalma nem változott a tavaly tavasszal bemutatott verzióhoz képest, vagyis az 50 lóerős Kubota motor, a Carraro hajtáslánc és a Bosch Rexroth elektrohidraulikus kormánymű képezik majd a traktor lelkét, míg az alváz, a burkolat, a sárvédők és néhány mechanizmus Renner-gyártmány lesz majd. Az első évben 200–300 példányt szeretnének piacra dobni.


Egy hónapon belül bemutatják a fülkés változatot is, amely ugyanolyan „belbeccsel” rendelkezik, mint a kabrió változat. Már csak a festés és elektromos szerelés van hátra, és kezdődhet a nyúzópróba. Renner Tamásék a fülkés traktort elsősorban az önkormányzatoknak javasolják, míg a bukókeretes verziót az erdészeti munkákhoz, amelyet természetesen védőráccsal is felszerelnek. A műszaki tartalom kész, már csak a típusbizonyítvány és gyártási engedély megszerzése szükséges a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól, utána pedig indulhat a tömeggyártás – mondta a műszaki igazgató.

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.
    Mind a négyet bepipálom

    Agrárium 2022

    A tavasz meghatározó agrárgazdasági  rendezvénye április 6-án!

    Portfolio Agrár Klub: Sorsdöntő év következik? - A magyar agrárium kilátásai 2022-től

    Ingyenes online klub 02.22-én!