Pörög a biznisz: hihetetlen, mennyi traktort vettek 2021-ben a magyar gazdák

Pörög a biznisz: hihetetlen, mennyi traktort vettek 2021-ben a magyar gazdák

MTI
A gazdasági környezet kedvezett a mezőgazdasági gépbeszerzéseknek, tavaly 3335 új traktort helyeztek forgalomba Magyarországon, 7,2 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - közölte az Agroinform.hu pénteken az MTI-vel, a DataHouse Kft. adatai alapján.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A mezőgazdasági portál tájékoztatása szerint 2021-ben 1588 új mezőgazdasági pótkocsit adtak el, ami 5,9%-os növekedés 2020-hoz képest. Bolyki Bence, az Agroinform.hu ügyvezetője a közleményben kifejtette, hogy a számos pályázati forrás élénkítette a mezőgazdasági gépek piacát, emellett a gazdasági környezet is kedvezően alakult a növénytermesztők számára. Tavaly tavasszal még viszonylag alacsony műtrágya- és üzemanyagár mellett tudtak termelni, ugyanakkor az év közepén bekövetkező terményár-emelkedések nyomán növelni tudták bevételeiket. A keletkező plusz forrás hatására ősszel újabb komoly beszerzési hullám kezdődött.

A termelési költségek, elsősorban a műtrágya- és az üzemanyagárak, illetve a munkabérek jelentős megugrása azonban a mezőgazdasági gépek piacán is növelte a bizonytalanságot. Idén az év elején ismét alacsony szintről indul el a piac, a portál szerint a kérdés az, hogy a beszerzések szokásos márciusi hulláma ebben az évben mennyire fog kiemelkedni.

A kereskedők tájékoztatása szerint a beszállítói láncok akadozása a mezőgazdasági gépek gyártóit is érzékenyen érinti, ami a kínálat időszakos szűkösségében is megmutatkozik. Az idei eladások alakulására ugyanakkor pozitív hatást gyakorolhat a tavaly nyáron 100 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett, a mezőgazdasági precíziós fejlesztéseket támogató pályázat, amelynek elnyert összegeit a gazdák idén fogják elkölteni - jelezte közleményében a portál, amelynek értékelése szerint az idén jó eredménynek számítana a tavalyi eredmények megismétlése.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03