A semmiből, apránként épített milliárdos céget - Gazdaportré: Tomcsányi Pál

agrarszektor.hu2020. július 30. 11:00

Csak miattunk jött be az irodába Tomcsányi Pál a Sóskút Fruct ügyvezetője, hiszen egész nap a földeken, vagy a hűtőházban ellenőrzi a munkálatokat. A meggyet most szüretelik, a barack érik, az elosztóbázisra pedig megérkezett külföldről az eper és a görögdinnye. Gazdaportré

Tomcsányi Pál 1978-ban kezdett dolgozni az akkori Állami gazdaságban Sóskúton, aztán a rendszerváltás után, több átalakítást követően az elhanyagolt földeket látva néhány kollégájával gondoltak egyet és a végelszámolást követően 1997-ben az akkori Mezőbank hitelével megalapították a Sóskút Fruct Kft-t. Cégük telephelye és az ültetvények a mai napig a Budapesthez közeli Sóskúton találhatóak, amely térségben régi hagyományai vannak a csonthéjas gyümölcsök termesztésének. Banki segítséggel folyamatosan pályáztak, újabb földterületeket béreltek, majd megkezdték kiépíteni a friss piaci jelenlétüket és mára állandó beszállítói lettek a nagy áruházláncoknak.

Az ügyvezető "marketing elve" nem változott az elmúlt évtizedekben. Tomcsányi Pál mindig is úgy vélte, maga a termék adja el saját magát, az ízletes és szép gyümölcsöt nem nehéz értékesíteni. Emellett fontos a kiszámíthatóság és a megbízhatóság, amelyeket a partnerek mindig értékelnek.

Jelenleg 600 hektáron gazdálkodnak, ebből 120 hektár a gyümölcs, a maradék 480 hektáron pedig szántóföldi növénytermesztést folytatnak. A búza, kukorica, napraforgó és a repce teszi ki az árbevétel nagyjából felét, a másik felét pedig a kereskedelem, és a logisztika. A cég évekkel ezelőtt az importtevékenységbe is belekóstolt és az időközben megépült hűtőháznak köszönhetően a külföldről beérkezett gyümölcsöket a saját partnereinek szállítja tovább.

"Azért fogtunk bele a kereskedelembe, mert úgy gondoltuk, kell még egy láb, a termelés ugyanis itthon az időjárás miatt sokszor bizonytalan, így felépítettük a hűtőházat" - meséli Tomcsányi Pál, aki abban az időben már hitel nélkül gazdálkodott, vagyis csak akkor hajtottak végre újabb beruházást, ha volt rá pénzük, tartalékjuk.

Picit csináltunk, aztán amikor kinőttük, csináltunk egy még nagyobbat, így volt ez például a válogatógéppel is. Mindig apró lépésekkel haladtunk előre

- emlékezik vissza az ügyvezető.

Az igazi fordulópontot 2014 hozta el, amikor meghirdették az NHP-t. Akkor a helyi Takarék segítségével pályáztak és felvették a kedvező hitelt, hiszen az előrelépéshez szükséges új válogatógéphez nem volt elég forrásuk. Azóta a Kinizsi Bank, majd az átalakulások óta a Takarékbank a stabil pénzügyi partnerük. Ma már folyamatosan van hitelük, ezért zökkenőmentesebb a fejlődésük is. Ez meg is látszik az árbevételükön, amely mostanra meghaladja az 1 milliárd forintot.

Az árbevétel felét a kereskedelmi tevékenység adja, hiszen, ha gyenge a saját gyümölcstermés, könnyen importálnak. Az udvaron ugyanis ott áll a saját kamion, a 100 tonna gyümölcs befogadására alkalmas hűtőház, amelynek segítségével tervezhető a betakarítás, tárolás és szállítás folyamata, és persze ott a csonthéjas gyümölcsök súly szerinti válogatására alkalmas gépsor. A sok apró lépésnek más eredménye is lett, megalapításuk után 20 évvel 25 embernek adnak állandó munkát, idénymunkára pedig további 30 főt alkalmaznak.

A Sóskút Fruct-nál a generációváltás sem jelent gondot. Tomcsányi Pál három fia közül kettő ma már a vállalkozásnak dolgozik.

Amikor a következő lépésről kérdezzük, az ügyvezető azt mondja, rövidtávú céljuk, ezt az évet túlélni. Az agrárszakember ugyanis nem emlékszik még egy olyan évre, mint a mostani, amikor minden gyümölcskultúra károsodott, a sárgabarack, az őszibarack, a szilva és a meggy is. Emellett az aszály miatt a gabonák nem bokrosodtak rendesen, a kukorica napraforgó és a zab egyenletlenül kelt ki. Ők azonban továbbra sem adják fel terveiket, szeretnének tovább nyitni a friss piac felé és továbbra is igyekeznek sokat termelni viszonylag olcsón.

Címkék:
gyümölcs, gazdaportré,