2020. augusztus 9. vasárnap Emőd

Hírek - Karrier

Ezek a szabályok vonatkoznak most a Magyarországra érkező idénymunkásokra

Megjelent a mezőgazdasági idénymunkások Magyarországra történő be- és kilépési feltételeiről, valamint az itt tartózkodásuk és a munkahelyi karantén szabályairól szóló rendőrségi határozat. Ennek kapcsán a Deloitte agrár- és élelmiszeripari csoportjának szakértői összegyűjtötték azokat a gyakorlati tanácsokat, amelyeket a gazdálkodóknak a veszélyhelyzet megszűnéséig érdemes szem előtt tartaniuk.
 
 

Az országos rendőrfőkapitány határozata a szomszédos országok azon állampolgáraira, valamint a magyar lakóhellyel nem rendelkező azon magyar állampolgárokra vonatkozik, akik az agrárágazat munkaerőigényének biztosítása céljából érkeznek Magyarországra, mondta el Baranyi Gábor, a Deloitte agrár- és élelmiszeripari üzletágának igazgatója. A jogszabály a határátlépés, valamint a munkahelyi karantén gyakorlati szabályait ismerteti, tudhattuk meg a cég közleményéből.

1. Mikor, kinek és hogyan kell jelezni a mezőgazdasági idénymunkások belépési szándékát?

Az agrárágazatban dolgozók munkáltatója a rendőrség honlapján közzétett, határátkelőként különböző e-mail címre a tervezett belépést megelőzően legalább 48 órával köteles egy cégszerűen aláírt kimutatást megküldeni. A kimutatást a tervezett belépést legalább 72 órával megelőzően a járványügyi hatóság részére is meg kell küldeni.

2. Mi szerepeljen a kimutatásban?

A kimutatásnak tartalmaznia kell:

  • a tervezett határátlépés helyét,
  • a dolgozók nevét,
  • személyazonosításra alkalmas okmányaik azonosító számát,
  • a munkavégzés és a szállás helyét,
  • valamint a munkavégzés tervezett időpontját.

3. Mire kell odafigyelni Magyarországra érkezéskor?

Magyarország területére csak akkor léphetnek be az agrárágazatban dolgozók, ha a beléptetéskor elvégzett egészségügyi vizsgálat során a COVID-19 gyanúja nem merül fel. A belépés során be kell mutatni a munkáltatóval kötött érvényes és hatályos munkaszerződést vagy a munkáltató által a munkaviszony fennállásáról kiállított igazolás eredeti példányát. A dolgozóknak továbbá teljesítenie kell a jogszabályban meghatározott egyéb határátlépési és idegenrendészeti feltételeket is.

4. Melyek az itt tartózkodásra vonatkozó legfontosabb előírások?

A szálláshelyet az agrárágazatban dolgozók csak munkáltató által szervezett módon, csoportosan és kizárólag munkavégzés céljából hagyhatják el. Az ellátásról és étkeztetésről a munkáltató köteles gondoskodni.

5. Mi a teendő COVID-19 gyanú esetén?

Amennyiben a mezőgazdasági idénymunkások betegségre utaló tüneteket észlelnek magukon, kötelesek erről a munkáltatót tájékoztatni és a munkavégzést abbahagyni. A munkáltató köteles a magán tünetet észlelő személyt elkülöníteni és a járványügyi hatóságot haladéktalanul (egy órán belül) telefonon tájékoztatni.

6. Mikor és kinek kell jelezni a kilépési szándékot?

A munkáltatónak a tervezett kilépést legalább 48 órával megelőzően szükséges bejelenteni az érintett határátkelőhely szerinti határrendészeti kirendeltségnek és a járványügyi hatóságnak.

Fontos megjegyezni, hogy a változtatások eredményeképpen a jövőben az eddigi, határ menti ingázáson túl a szomszédos országokból távolabbról érkező idénymunkások is részt vehetnek a hazai agrárágazat munkáiban, így biztosítva jelentős munkaerőtöbbletet a jelenlegi helyzethez képest a szektorban

– mondta Baranyi Gábor.

A Deloitte agrárszakértőinek az idénymunka szabályozása témájában írt korábbi írása itt olvasható.

Címlapkép: Getty Images

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.

    Agrárszektor Konferencia 2020

    Most még a legkedvezményesebb áron

    Sustainable World 2020

    A Portfolio első zöld konferenciája - a jövő vállalatainak

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu