Felfüggesztették a brit minisztert, aki nyakon ragadott egy Greenpeace-aktivsitát (videó)

agrarszektor.hu
Az ázsiai ügyekért felelős brit miniszter oszlopnak lökött egy Greenpeace-aktivistát és ökogazdálkodót, majd a nyakánál fogva kivezette a teremből. A minisztert felfüggesztették, a nőnek nem lett komolyan baja. Az eset nagy felháborodást keltett.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Az incidens Philip Hammond brit pénzügyminiszter beszédén történt egy londoni vacsorán, a Mansion House-ban, a londoni polgármesteri hivatal épületében. A Greenpeace aktivistái a klímaügyekre akarták felhívni a figyelmet, szintén elegáns ruhákban, de "klímakatasztrófa"-felirattal mentek be a terembe, és megzavarták a minisztert azzal, hogy elkezdték felolvasni a saját beszédüket. 

Az egyik aktivista, Janet Barker is végigmasírozott az asztalok mellett a beszéd közben, ekkor ugrott fel az ázsiai ügyekért felelős miniszter, Mark Field az asztala mellől és egy oszlopnak nyomta, majd a nyakánál fogva vezette ki a nőt. Field később úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy fenyegetve érezte magát, ösztönösen cselekedett, és úgy sejtette, a tiltakozóknál fegyver van. 

Nem volt biztonsági ember a környéken és egy pillanatra azt hittem, fegyver van nála"

 - mondta az újságíróknak. Hozzátette: mélyen megbánta az esetet és bocsánatot kér. Az egészről készült videó is, amiből kiderül, hogy a miniszter nem bánt kesztyűs kézzel a nővel:

A tiltakozás célja az volt, hogy beszéljünk olyanokkal, akik a hatalomban vannak, bankárokkal, befektetőkkel, akik továbbra is a fosszilis energiahordozókban hisznek. Udvariasak voltunk, és megmondtuk mindenkinek, egy üzenetet szeretnénk átadni

 - mondta a BBC-nek az aktivista, akiről kiderült: egy wales-i biofarmon tenyészt nyulakat író férjével, ahol az áramot is a napelemek adják. Etikus üzleti modellben adják el a nyúlprémet. Janet Barker felhívta a figyelmet: a vacsorán 350 ember vett részt, a miniszter volt az egyetlen, aki így reagált. "Talán érdemes lenne önkontroll-órákat vennie" - jegyezte meg.

A gazdálkodó nem kíván feljelentést tenni a miniszter ellen. Az eset után a brit konzervatívok és munkáspártiak természetesen egymásnak estek, az egyik oldal a védelmébe vette, a másik lemondásra szólította fel a minisztert. Péntek délután a Downing Street szóvivője közölte, hogy az incidensről készült felvételt Theresa May miniszterelnök is látta, és nagyon aggasztónak tartotta. Ezért Mark Field miniszterségét felfüggesztik, amíg a vizsgálat tart - közölte a BBC-re hivatkozva a 444. A szóvivő ugyancsak közölte, hogy megvizsgálják, hogyan juthattak be az aktivisták a hivatalba szinte mindenfajta ellenőrzés nélkül.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03