Országos agrárképzési központtá válhat a Szent István Egyetem

Országos agrárképzési központtá válhat a Szent István Egyetem

agrarszektor.hu
Jelentős javulást vár az agrárszakemberek képzésében a felsőoktatásért felelős államtitkár, miután az intézményi összevonások, szervezeti átalakítások révén létrejön a nagy agráregyetem. Bódis József a Magyar Nemzetnek arról beszélt, hogy a változtatások révén jóval több fiatal szerezhet diplomát a szakemberhiánnyal sújtott területeken, fejlődni fog az agrárgazdaság technológiai színvonala, erősödik az ágazat innovációs képessége és nemzetközi beágyazottsága.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Megjelentek a Magyar Közlönyben az egyetemi modellváltásról rendelkező törvények. Idén nyártól hat egyetem alapítványi fenntartásban folytatja munkáját, emellett az intézményhálózat megújításának részeként több kart összevonnak, elsősorban az agrárterületen, írta meg a Magyar Nemzet. Augusztus 1-jétől az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campusa és a Pannon Egyetem Georgikon Kara beolvad a Szent István Egyetem szervezetébe. Ezt követően a teljes Kaposvári Egyetem és a Szent István Egyetem egy szervezetben működik tovább, ezzel párhuzamosan a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kara az Óbudai Egyetem részévé válik. A változások révén a Szent István Egyetem országos agrár tudásközponttá válhat.

Az összevonásokról Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatási államtitkára elmondta, hogy a Szent István Egyetem és a Kaposvári Egyetem összeolvadásával a magyar agrárfelsőoktatás új fejlődési pályára állhat. A magyar agráregyetem 2030-ra bekerülhet a világ száz legjobb agrártudományi egyeteme közé, ezzel növelve a magyar agrárgazdaság, az agrárképzések és -kutatás nemzetközi elismertségét, beágyazottságát, emelte ki Bódis József. Az államtitkár szerint a kormány egy erős tudásközpontokra épülő intézményrendszert hoz létre, amely egységes elvek alapján szolgálja ki a magyar agrár felsőoktatást, ezért az integrált nagy intézmény része lesz a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) is.

A minőség javítása érdekében a képzések tartalma és az infrastruktúra is jelentősen megújul. A nagy agráregyetem létrejöttétől a kormány többek közt azt várja, hogy nagymértékű javulás álljon be az agrár szakemberek képzettségi szintjében, így például a digitális és technológiai, gazdasági és jogi tudásban, a gyakorlati felkészültségben és az innovációs és vállalkozói szemléletben is. Fontos továbbá, hogy a területen diplomát szerző fiatalok száma elérje az iparág számára releváns és szükséges mennyiséget, ezért a kritikus területeken növelni kell a hallgatói létszámot. Ezek közé tartozik például az élelmiszeripar, vízgazdálkodás, gazdasági agrármérnök, mezőgazdasági gépészmérnök, takarmányozási és takarmánybiztonsági mérnök, vagy az agrár digitalizáció szak, magyarázta az államtitkár. Bódis József elmondta, hogy fel fognak lendülni a kutatások is, megerősítik a kutatói kapacitásokat, fejlesztik a technológiákat, továbbá célként tűzték ki azt is, hogy a szakemberek a jelenleginél több nemzetközi projektben vegyenek részt.

Várhatóan egységesítik a képzések tartalmát, annak érdekében, hogy a pályakezdő fiatalok azonos minőségű tudással rendelkezzenek, ezzel megkönnyítve a diplomázók integrálását és továbbképzését. Motivált és aktív oktatói és kutatói gárdára van szükség, hiszen ők tehetnek a legtöbbet az agráriummal kapcsolatos szemléletformálás érdekében. Bódis József beszélt arról is, hogy a kormány szertné, ha az egyetemi oktatók korszerű tudást, innovatív, vállalkozói szemléletet adnának át a hallgatóiknak, sok-sok gyakorlattal és a projekt alapú munkavégzés terjesztésével. Mindez jelentős infrastrukturális fejlesztésekkel lesz megtámogatva. Az államtitkár elmondta, hogy az átalakulással nem fognak megszűnni szakok az egyetemeken, mind a Szent István Egyetem, mind pedig a Kaposvári Egyetem megtartja a jelenlegi képzési portfólióját, vagyis a korábban elindított vagy meghirdetett képzések szeptembertől az új Szent István Egyetemen is folytatódni fognak.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03