Az AVHGA támogatja az agrárfinanszírozás stabilitásának megőrzését
Interjú az Agrár Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) ügyvezető igazgatójával, dr. Herczegh Andrással
Interjú az Agrár Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) ügyvezető igazgatójával, dr. Herczegh Andrással
Az európai szarvasgomba ára 10 ezer dollár fontonként, azaz 3,5 millió forint is lehet.
A hulladéktörvény a vállalkozások számára többletadminisztrációval, esetenként költségnövekedéssel járhat.
A jövő hét második felében többfelé kell esőre számítani, megélénkül a szél és megjelennek a hajnali enyhe fagyok is.
Hazánkba is egyre nagyobb az igény a minőségi sörökre, azonban a 2020-as évek után gyülekezni kezdtek a felhők a kisipari sörfőzdék felett.
Egyáltalán nem normális, hogy október végén mennydörgéssel és villámmal érkező zivatarok voltak.
Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek Magyarországon az apiterápiás házak, amelyek sorra nyílnak hazánkban.
2024. január 1-jétől komoly változások jöhetnek a növényfajták állami elismerésében.
Évente mintegy 300 ezer madár pusztul el áramütés miatt Magyarországon, ez ellen pedig tenni kéne valamit.
2023-ban először jelent meg most Mexikóban a H5N1-es madárinfluenza egy baromfifarmon.
Ma már méretben, teljesítményben és típusban is nagy a választék a láncfűrészek között.
Bemutatkoztak Magyarországon az első olyan sütőipari termékek, amelyeket már a mesterséges intelligencia támogatásával fejlesztettek ki.
Zivatarok, mennydörgés, 5-25 mm eső és viharos szél is várható vasárnap Magyarországon.
Eleinte borult lesz az ég, és sokfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar is kialakulhat
Precíziós ekével rukkoltak elő a hollandok, az eszköz az idei Agritechnica kiállításon kerül bemutatásra.
Október óta az USA teljes területén emelkedik a madárinfluenzás megbetegedések száma.
Bár alacsonyan indult, a szezon végén átlagosan alakul a zöldbab ára Lengyelországban.
Változhatnak a szőlőültetvények szerkezetátalakításához és átállításához igényelhető támogatás feltételei.
A vegyszereknek ellenálló, rákszerű paraziták okoznak borzalmas pusztítást az izlandi halállományokban.
Ha drónnal juttatjuk ki a növényvédő szereket, akkor is mindig az előírt dózisokat alkalmazzuk!

Sokan esküsznek rá, hogy a pálinka megvéd a hasmenéstől. De vajon mennyire állja meg a helyét ez az utazási praktika?
A kérdésre Karakai Tamás, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság osztályvezetője válaszolt.
Komoly ellentmondások vannak az érzelmekre ható kampányüzenetek és az állatok valós szükséglete között.
Nagyot drágult a tojás itthon, ráadásul évről évre egyre kevesebbet termelmek belőle.
Bár a magyar erdőgazdálkodás eddig is jobbára fenntartható volt, az új környezetvédelmi miniszter szerint további változásokra lenne szükség.
A sikeres gazdálkodó ismérve, hogy tudatosan hozza meg döntéseit. A tudatos döntéshozáshoz elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű adat, valamint az adatokból képzett információ.
A Kramernél soha nem állnak meg a fejlesztések, az újdonságok és a portfólió optimalizálása. 2025-ben Hannoverben több új rakodót mutattak be a nagyközönségnek, mely immáron elérhető és rendelhető a piacon.
A KUHN szálastakarmány‑betakarítási gépei a kaszálástól a rendképzésig hatékony, kíméletes és jól összehangolt megoldásokat kínálnak minden gazdaság számára.