Most lehull a lepel az EU mezőgazdaságáról: itt az igazság a 2023-as évről
A szélsőséges időjárás Európa több részén is próbára tette a mezőgazdasági termelőket 2023 nyarán.
A szélsőséges időjárás Európa több részén is próbára tette a mezőgazdasági termelőket 2023 nyarán.
Az utóbbi hetekben 30-40%-kal emelkedett a szilva ára a lengyel nagybani piacokon, a tavalyi szezonhoz képest pedig 40-60%-os a drágulás.
Hollandiában még lefelé, Almeríában viszont már felfelé mozdult el a piros kaliforniai paprika ára az előző héten.
Az ország északkeleti és délnyugati harmadában változóan, míg középen inkább erősen felhős idő ígérkezik
Az éjjel megjelent jogszabály zöld utat adott az Ukrajnából származó cukor Magyarországra történő behozatalának.
Habár eddig az állattenyésztés volt a mostohagyerek Magyarországon, ez 2023-ban megváltozhat.
A közel 170 ezer szakmai látogatót vonzó esemény a magyar exportképes vállalkozások számára is rangos megjelenési lehetőség.
Belarusz és Kazahsztán felől kerülve érkezik “szürke export” keretében a Nagy Medve mancsai közé a lengyel alma.
Német-japán támogatással és a FAO segítségével új állat- és növényegészségügyi laboratórium létesült Ukrajnában.
Kifejezetten alacsony nagybani árakkal kénytelenek szembesülni a lengyel termelők a nagybani piacokon.
A vadgázolások esetében nincsen érdemi változás a szabályozásban Magyarországon.
A 2023-as év a nektarin és az őszibarack esetében jól alakult, de a kajszi esetében sokkal vegyesebbek a tapasztalatok Franciaországban.
Ezek a kártevők hatalmas pusztítást képesek végezni a kertekben, jobb lesz velük vigyázni!
A giliszták aranyat érhetnek egy kertésznek vagy kerttulajdonosnak, amiket ráadásul bent az otthonunkban is nevelhetünk.
Kéknyelvhez hasonló betegség (EHD) terjed, ami Olaszország, Spanyolország és Portugália után már Franciaországot is elérte.
Több a tartályban és tankban, így több kerülhet a bankba!
Ha a magánfőzés során nem tartjuk be a szabályokat, akkor akár 200 ezer forintos bírságot is kaphatunk.
Az előrejelzések szerint a baracktermelés 401 000 tonnával 3,7 millióra emelkedik az EU-ban.
Az idei ősz első fagyos éjszakáján több helyen 0 fok alá mentünk, a Nyírségben volt a leghidegebb.
A nemzetközi piacokon visszaesett a magyar méz iránti kereslet, mindent visz az ukrán és kínai áru.

Amikor a természet beindul, eljön az ideje a zöldmetszésnek, ami legalább annyira fontos, mint a téli alakítás.
A kérdésre Karakai Tamás, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság osztályvezetője válaszolt.
Sokan esküsznek rá, hogy a pálinka megvéd a hasmenéstől. De vajon mennyire állja meg a helyét ez az utazási praktika?
A kérdésre Heltai Miklós egyetemi tanár, a MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet igazgatója, az MTA doktora válaszolt.
Nagyot drágult a tojás itthon, ráadásul évről évre egyre kevesebbet termelmek belőle.
A sikeres gazdálkodó ismérve, hogy tudatosan hozza meg döntéseit. A tudatos döntéshozáshoz elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű adat, valamint az adatokból képzett információ.
A Kramernél soha nem állnak meg a fejlesztések, az újdonságok és a portfólió optimalizálása. 2025-ben Hannoverben több új rakodót mutattak be a nagyközönségnek, mely immáron elérhető és rendelhető a piacon.
A KUHN szálastakarmány‑betakarítási gépei a kaszálástól a rendképzésig hatékony, kíméletes és jól összehangolt megoldásokat kínálnak minden gazdaság számára.