A németek ötöde több növényi alternatívát szeretne
Németországban széles piaca van a növényi alapú élelmiszereknek, de a nagyarányú vegetáriánus népesség még többet szeretne.
Németországban széles piaca van a növényi alapú élelmiszereknek, de a nagyarányú vegetáriánus népesség még többet szeretne.
Alapvetően közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, inkább csak időszakos szakadozások lehetnek a felhőzetben
Fekete Zsóka alátámasztotta, hogy sztereotípiák ide vagy oda, fiatal nőként is helyt lehet állni az állattenyésztésben.
Kora reggelre lehűl a levegő, de továbbra is enyhe, igaz, felhős idő várható jövő héten.
A legnépesebb ország 85 milliárd dollárnyi kereskedelmet folytat csak az Emirátusokkal, de más országokban is növekszik a szerepe.
Wageningenben kutatják a módszert, hogyan lehet egyszerre élelmiszer- és energiatermelést folytatni ugyanazon a területen.
Az ország egyes részein az átlagosnál 40-50 órával többet sütött a nap szeptemberben,mint a sokévi átlag.
A biológiai sokféleség mellett az életminőségünk is áldozata lehet a világszerte közel 3500 idegenhonos inváziós faj előretörésének.
Novemberben rendezik az első kifejezetten egyetemistáknak szóló konferenciát a flexitariánus táplálkozásról.
1983-ban indultak a Debreceni Egyetemen a nyolcezer hektáros szántóföldi tartamkísérletek.
Április óta az állomány újjáépítésén dolgoznak a termelők, most itt az új kitörés.
A kávé világnapja alkalmából megtartott rendezvényen mindennapi életesszenciánk piacáról, típusairól lesz szó, és persze lehet kóstolni is.
Kora délutánig többnyire közepesen és erősen felhős lesz az ég, majd északkelet felől csökken a felhőzet, ugyanakkor a Dunántúlon végig felhős idő marad
A Fendt megújult, tisztán elektromos hajtású mezőgazdasági gépét novemberben mutatják be Hannoverben, akkortól rendelni is lehet.
Az élelmiszer pocsékolásának problémájára hívja fel a figyelmet a Nébih rajzpályázata – az alkotásokat kiállítják.
Markáns hidegfrontra, viharos szélre és porviharra figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Moszkva heteken belül megkezdi a termény leszállítását a problémákkal küzdő országoknak.
A kiskertek gondozásában is követhetünk valamilyen irányelvet, melyekből van bőven választék.
1901 óta az idei volt a legmelegebb szeptember, szinte júniusi volt a középhőmérséklet.
Az éghajlatváltozás, betegségek és az élőhelyek elpusztítása miatt kihalás fenyegeti a világ kétéltűinek 41 százalékát.

Amikor a természet beindul, eljön az ideje a zöldmetszésnek, ami legalább annyira fontos, mint a téli alakítás.
A kérdésre Karakai Tamás, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság osztályvezetője válaszolt.
Sokan esküsznek rá, hogy a pálinka megvéd a hasmenéstől. De vajon mennyire állja meg a helyét ez az utazási praktika?
A kérdésre Heltai Miklós egyetemi tanár, a MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet igazgatója, az MTA doktora válaszolt.
Nagyot drágult a tojás itthon, ráadásul évről évre egyre kevesebbet termelmek belőle.
A sikeres gazdálkodó ismérve, hogy tudatosan hozza meg döntéseit. A tudatos döntéshozáshoz elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű adat, valamint az adatokból képzett információ.
A Kramernél soha nem állnak meg a fejlesztések, az újdonságok és a portfólió optimalizálása. 2025-ben Hannoverben több új rakodót mutattak be a nagyközönségnek, mely immáron elérhető és rendelhető a piacon.
A KUHN szálastakarmány‑betakarítási gépei a kaszálástól a rendképzésig hatékony, kíméletes és jól összehangolt megoldásokat kínálnak minden gazdaság számára.