Ezek a legfontosabb januári teendők a kertben: itt a 9 pontos feladatlista

Noha december 31-én véget ért az óév, januárban elkezdődött az új, és a kertünk tavaszi ébredése már nincs is olyan messze. A jó kertész még a legzordabb téli hónapokban sem tétlenkedik, akad is tennivalója bőven: mindig van mit le- vagy megmetszeni, megjavítani, karbantartani, összesöpörni, valamint időben pótolni, amit kell.

Az emberek gyakorta elkövetik azt a hibát, hogy a téli hónapokban inkább bezárkóznak és alig tartózkodnak kint, pedig ilyenkor is nagy szükségük van a friss levegőre. Legalább a saját egészsége érdekében az új év első hónapjában is mindenkinek érdemes a kimerészkednie a kertbe, és ott tenni-venni egy kicsit. De csak akkor, ha az időjárás is együttműködik velünk, mert ónos esőben, térdig érő hóban senkitől se várható el, hogy odakint tevékenykedjen – olvasható a HelloVidék oldalán. A portál összegyűjtötte azt is is, milyen munkákat hozhat a január, ha kertről van szó:

1. Mi legyen a karácsonyfával?

Sokan a hagyományok szerint, csak január hatodikán, azaz Vízkereszt napján kezdik el lebontani karácsonyfájukat. Amiről nem szoktak tudni az emberek, hogy rengeteg lehetőség közül lehet választani akkor is, ha nem valaki szeretné kidobni az elszáradt karácsonyfáját, hanem inkább újrahasznosítaná azt. De itt is van néhány tipp, hogy mit lehet kezdeni a kiszolgált fenyőfával:

Talajtakarás: a fenyőfa felaprításával kiváló talajtakaró készíthető, ami azután a fák tövébe szórva kiváló tápanyagforrás és a talaj nedvességét is magában tartja. Emellett a kertben is jól hasznosítható, különösen a nem lekövezett kerti utakat érdemes leszórni ezzel, amely így eső idején sem lesz sáros.

Tápanyag: a tűlevelek savtartalma aránylag magas, így kiváló tápanyagot szolgáltatnak a növényeknek. Csak le kell rázni a megszáradt tűleveleket a fenyőről, majd összesöpörni őket, és már fel is lehet használni őket, akár a lakásban, akár a kertben található növények trágyázására.

Talajvédelem: ha a kertben van olyan rész, ahonnan az eső (különösen a nagy nyári zivatarok idején) a víz elhordja a földet, oda érdemes lehet a fa néhány ágát letenni. Ez ugyanis a lezúduló vízből kiszűri a földet (és lassítja a víz folyását), és segít abban, hogy több talaj maradjon meg a kertünkben.

Komposzt: jó esetben az elhasznált fa komposztként végzi, de jóféle támkaró készíthető is belőle az oldalágak letakarítása után.

2. Most lehet és kell megrendelni a tavaszi magokat

Ásni ugyan még nagyon korai, de a tervezéshez soha sincs elég korán. Most nyugodtan át lehet nézni a vetőmag katalógusok kínálatát, és el lehet kezdeni a tervezést – természetesen a vetésforgónak megfelelően – az idei vetőmagszükségletet illetően. Most lehet továbbá ültetési tervet is készíteni, valamint megrendelni minden olyan zöldség, gyümölcs magját, amit erre az évre tervez ültetni az ember. Fontos, hogy akár vetőmag-katalógusokból szemezget, akár kertészetekben, áruházakban néz körül az ember, mindenképp hasznos, ha ezt nem halasztja az utolsó pillanatra.

3. Ideje ellenőrizni a kerítést

Ha sérült, célszerű most kijavítani. A szakértők szerint ezzel a munkával nem érdemes várni tavaszig, amikor egyébként is összesűrűsödnek a kerti munkák.

4. Ilyenkor éri meg ellenőrizni a kerti csapokat

Az esetleges erősebb fagyok érkezését szem előtt tartva célszerű ellenőrizni, hogy a kerti vízcsapokat megfelelően szigetelte-e az ember. Ilyenkor még könnyebben lehet pótolni az esetleges elmaradásokat, vagy felmerült problémákat, mint február végén, március elején.

5. Itt az alkalom a szerszámok megtisztítására

Ezek a hetek kiválóan alkalmasak a kerti szerszámok javítására is, hogy ne akkor kelljen a kapát, a metszőollót köszörülni, élesíteni, amikor már szükség lenne rá. Most érdemes kicserélni a törött, sérült szerszámnyeleket, megélesíteni az metszőollókat, rögzíteni a lötyögő ásófogantyúkat és alaposan megtisztítani a kerti kesztyűket. Az éles szerszámokkal csak jót tesz az ember a növényeiknek, hiszen a vágásoknál és metszéseknél nagyon fontos, hogy a vágott felületen keresztül minél kevesebb eséllyel férkőzhessenek be kórokozók.

6. Ilyenkor célszerű megejteni a téli metszéseket

Bár a tél nem tipikusan a növénymetszés időszaka, mégis vannak olyan fajták, amelyek ezekben a hónapokban, a téli álmuk közepette megmetszhetőek. Ami nagyon fontos, hogy -5°C fok alatt azonban nem szabad nekiállni a metszésnek. A fagyos időben ridegebb a növények szövete és könnyebben törik, roncsolódik. A művelethez ajánlott kesztyűt viselni, és tiszta, éles szerszámokat használni. Az is fontos, hogy a metszés megfelelő szögben történjen. Ebben az időszakban lehet megmetszeni például a szőlőt, az őszi málnát, a fügét vagy a lilaakácot is. A legtöbb gyümölcsfa esetében a tél második felében érdemes oltóvesszőket vágni. Ha fagymentes az idő, el lehet kezdeni a díszcserjék ritkítását is, a túl sűrűn álló hajtásokat a talaj szintje fölött kell levágni. A lomblevelű sövényeket, amelyek túl magassá nőttek, az idős fás részekig kell vissza vágni.

7. Már el lehet kezdeni a később kiültetendő zöldségek vetését

Január vége felé már el lehet vetni a retket, a salátát, a póréhagymát, borsót, természetesen egyelőre beltérben, hogy tavasszal kiültethetőek legyenek a palánták a kertbe. A tél vége felé, amikor már enyhül az idő, szabadföldön is meglehet kezdeni a különféle növények duggatását, vetését.

8. Locsolás télen?

A fűtetlen helyiségben áttelelő leandert, kaktuszokat és citrusféléket is érdemes alaposabban szemügyre venni, nehogy betegség támadja meg őket. Ha ezt észlelné valaki, akkor ne tétovázzon, hanem kezelje a növényeket a megfelelő szerekkel. A locsolásról se szabad megfeledkezni, ugyanis a teleltetőben lévő növényeket télen is meg kell öntözni, ahogy a télikertek növényeit is, csak jóval ritkábban, két-háromhetente.

9. Nem szabad megfeledkezni a madarakról és más kisállatokról

Érdemes ilyenkor is gondolni az itthon telelő madarakra. A kertben el lehet helyezni számukra madáretetőket, és gondoskodni lehet arról, hogy ezek mindig fel legyenek töltve eleséggel. Emellett mesterséges fészekodúkat is ki lehet tenni. Az etetőkben olajos magvakat (legjobb a napraforgó), szalonnabőrkét, faggyút lehet kitenni, de ma már előre elkészített madáreleség-mix is kapható, ez a legjobb, mert biztos, mindent tartalmaz, amire a kismadárnak szüksége lesz télen. Ha nincs tó vagy valamilyen folyóvíz a közelben, valamint kerti tóval sem rendelkezik az ember, a madáritatót is mindig ajánlott feltöltenie friss vízzel.

Ebben az időszakban kertben rengeteg változás zajlik, minden növény készül a téli hideg hónapokra. Ahhoz, hogy az udvar állatbarát legyen és biztonságot nyújtson az arra tévedő apróbb élőlényeknek, számos dolgot lehet megtenni. A HelloVidék itt gyűjtötte össze, mire kell figyelnie annak, aki téli otthont akar nyújtani egy-két sündisznó, madár vagy mókus számára.


 
 
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Mutatjuk, mi kell ahhoz, hogy a télen ültetett fa is életben maradjon.
Sokan hibáznak a gyümölcsfák ültetésekor: ezek lehetnek a legnagyobb buktatók