Teljesen megbolondult az időjárás: a kemény fagyok után megint beüt a 10 fok

agrarszektor.hu2020. január 6. 16:30

Egyre enyhébb, kirándulós, nyugodt téli napok jönnek. Ez azt jelenti, hogy mind a hajnalok, mind a nappalok enyhülnek, és napközben akár 10 fok is lehet majd.

A meleg, réteges téli öltözet azonban elengedhetetlen, a reggeli fagyok ugyanis csak részben szűnnek meg - írja az Időkép. Habár a minimum-hőmérséklet is enyébb tartományban alakul, még a legtöbb helyen fagyosan indul a nap.

Sok napsütés és nyugodt idő jön a következő napokban, amit az Európa közepén nagy területen kialakult anticiklon biztosít. Felhőből csak helyenként lehet több átmenetileg felettünk, jellemzően nyugaton, északnyugaton, de csapadék ezekből sehol sem várható. A hétvégi szeles idő után most egész héten nyugodt idővel számolhatunk, a légmozgás nem lesz jelentős. 

Ugyan még többfelé fagyosak lesznek az éjjelek, hajnalok, de nem mindenhol csökken majd nulla fok alá a hőmérséklet. A nappali felmelegedés erősödik, szerdán már elérjük a 8, csütörtökön, pénteken a nyugati, délnyugati tájakon pedig már elérhetjük a 10 fokot. A nyugodt téli idő előreláthatólag kitart hétvégén, érdemes lesz frissítő kimozdulást betervezni. 

Címlapkép forrása: MTI Fotó: Balogh Zoltán

Címkék:
csapadék, fagy, időjárás, felmelegedés, anticiklon, meleg, napsütés, felhő, hétvége, nappal, éjjel,