Ha eddig sok volt az orosz búza, mostantól tengernyi lesz!

agrarszektor.hu2020. február 21. 13:30

Az amerikai mezőgazdasági minisztérium (USDA) az orosz agrárminisztérium becsléseit is felhasználva közzétette legújabb számait. Úgy tűnik, a művelésbe vont területek kiterjedésével és a technológia javulásával rohamosan nő a megtermelt gabonaféle mennyisége az országban. Bár még mindig a búza teszi ki az össztermés csaknem kétharmadát, rohamosan jön fel az árpa, kukorica, hajdina és a napraforgó is.

Tavaly a megtermelt gabonafélék 61 százalékát a búza tette ki Oroszországban, 73,5 millió tonna volt, de az árpatermés is 20,4 százalékkal magasabb lett a 2018. évi 17 millió tonnánál és 20,5 milllió tonnára emelkedett. A kukoricatermés szintén 22 százalékkal nőtt, így a korábbi 11,4 millió tonnás visszaeséstől 13,9 millió tonnára emelkedett tavaly. Sokat javult a búza minősége is: míg 2018-ban a termés 25,7 százaléka takarmány minőségű volt, addig tavaly már csak a 15,4 százaléka. Óriási mennyiséget tesz ki a megtermelt hajdina: 2018-ban 9,5, 2019-ben 11,4 millió tonnát állítottak elő belőle.


A klimatikus változásoknak köszönhetően egyre nagyobb területeket vonnak művelés alá Oroszországban,

ami önmagában is a termésmennyiség növekedésével jár, ezt a technológia-fejlesztésnek köszönhetően a hozamok javulása is követi. A 2020. január 30-i állapotjelentés alapján az őszi vetésű növények mindössze 5,7%-a volt gyenge fejlettségű, hiszen szokatlanul meleg volt az ősz és a tél. 

2020-ra Oroszország - óriási ugrással - már 83-87 millió tonnás búzatermést valószínűsít.
Március 3-án rendezi meg Agrárium 2020 című évindító konferenciáját Kecskeméten a Portfolio Csoport. Az esemény gyakorlati szempontokat figyelembe véve ad választ a gazdasági döntéseknél felmerülő fontos kérdésekre. Ha tájékozott akar lenni az új évben, ne hagyja ki az Agrárium 2020 konferenciát március 3-án Kecskeméten!

Az Orosz Föderáció stabilan őrzi világelső pozícióját a búzaexportban Az orosz mezőgazdasági minisztérium becslése szerint az összes termény (búza, árpa, kukorica, rozs, rizs, zab és hüvelyesek) kivitele eléri a 45 millió tonnát a futó gazdasági évben, amiből a búzaexport 34 millió tonna lehet. Az árpa és a kukorica is egyre fontosabb exportcikké növi ki magát: előbbiből ebben a gazdasági évben 4,8 millió tonna, utóbbiból 4,4 millió tonna kerülhet a külpiacokra. A helyi mezőgazdasági minisztérium arra törekszik, hogy a búza dominanciáját csökkentse a vetészserkezetben, és a termelés elmozduljon az olajosnövények felé.

Címlapkép: shutterstock

Címkék:
gabona, búza, kukorica, árpa, orosz, termés, mennyiség,