Kiadták a riasztást: brutális mennyiségű esővel csaphat le a vihar az országra

agrarszektor.hu2020. június 8. 08:30

Zivatar miatt öt megye kivételével az egész országra, felhőszakadás veszélye miatt pedig a fél országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) hétfőre. Mint írják, elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső is előfordulhat, az intenzív záporokból, zivatarokból pedig rövid idő alatt akár 25-30 mm-t meghaladó csapadék is hullhat.

Hétfő reggeltől legnagyobb eséllyel és legnagyobb számban az ország keleti, északkeleti részein várhatók zivatarok, majd este már az ország déli, délnyugati részén is lehetnek helyenként zivatarok - írja a met.hu. A zivatarokhoz főként felhőszakadás (helyenként akár 40 mm feletti csapadék is hullhat rövid idő alatt) társulhat, de kisebb eséllyel nagyobb méretű jég és viharos széllökés (jellemzően 60-80 km/h, de egy-egy helyen akár >80 km/h is lehet) is előfordulhat. Az OMSZ ezért zivatar veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetést adott ki hétfőre Zala, Somogy, Baranya, Tolna, Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplém, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Csongrád, Bács-Kiskun és Pest megyére. Emellett felhőszakadás veszélye miatt szintén elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplém, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Csongrád, Bács-Kiskun és Pest megyére. 

Hétfőn egyébként közepesen és erősen felhős idő lesz a jellemző, emellett a legtöbb helyen összességében azért több órára kisüt a nap. A Dunától keletre többfelé, a Dél-Dunántúlon elszórtan várható zápor, zivatar, néhol felhőszakadás, jégeső is lehet. A Dunántúl északi és nyugati részén helyenként fordulhatnak elő záporok. Az északnyugati, nyugati szél időnként megélénkül, Nyugat-Magyarországon meg is erősödik. Emellett zivatarok környezetében viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 30 fok között alakul, a Dunántúl nyugati felén lesz a hűvösebb. Késő estére 16, 21 fokra hűl le a levegő.

 

Címkék:
csapadék, időjárás, jégeső, zivatar, szél, figyelmeztetés, országos-meteorológiai-szolgálat, felhőszakadás, villámlás,