Kiadták a másodfokú riasztást: özönvízszerű esővel csaphat le a vihar az országra

MTI2020. június 18. 09:30

Csütörtökre is első- és másodfokú figyelmeztetéseket adott ki a felhőszakadás veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).

A veszélyjelzésük szerint Budapesten, Pest, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád és Nógrád megyében van másodfokú, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Zala megyében elsőfokú figyelmeztetés felhőszakadás veszélye miatt. Emellett zivatarveszély miatt az egész országban elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

Azt írták: a Duna vonalában lévő zivatar továbbra is életben marad, emellett a Nyugat-Dunántúlon, a Duna-Tisza-közén és a délkeleten lévő záporos gócok is zivatarrá fejlődhetnek. Csütörtökön is az ország nagy részén zivatarok várhatók (a nap második felében legnagyobb számban és intenzitásban, elsősorban keleten). A zivatarokat főként felhőszakadás kíséri (rövid idő alatt lehulló jellemzően 30-50 milliméter csapadékkal, de keleten akár több is eshet), emellett, kisebb eséllyel, 60-80 kilométer/óra feletti szél, illetve jégeső is társulhat hozzájuk. Az előrejelzés szerint a legmagasabb hőmérséklet 22-26 Celsius-fok között alakul. Késő estére 14-20 fok közé hűl le a levegő.

Címlapkép forrása: MTI Fotó: Varga György

Címkék:
csapadék, időjárás, jégeső, előrejelzés, zivatar, figyelmeztetés, zápor, országos-meteorológiai-szolgálat, veszélyjelzés, felhőszakadás,