Végre a magyar földek sem szomjaznak: időben érkezett az eső

agrarszektor.hu2020. augusztus 21. 14:00

A hét első felében jellemzően azokon a területek is jelentős mennyiségű csapadék öntözte a földeket, melyek augusztus első felében szárazon maradtak, így kiegyenlítettebbé váltak a talajnedvesség viszonyok az országban. Nyári kapás növényeink bár már az érés korai szakaszába léptek, de a legtöbb helyen jól jött még számukra a csapadék. A hét további részében nagyrészt száraz időre van kilátás, vasárnap ér el minket újabb frontrendszer, melyhez kötődően ismét többfelé eshet.

Az elmúlt egy hétben minden nap többfelé is előfordult több-kevesebb csapadék az országban - írja a met.hu. A múlt hét második felében a nyugati országrészben esett nagyobb mennyiség, 10-40 mm (Szentgotthárd térségében 100 mm), de lokálisan máshol is előfordultak felhőszakadások, melyekből több mint 30 mm hullott. A Tiszántúl jelentős részén azonban nem esett számottevő mennyiség, így Debrecen térségében és a keleti határszélen előfordultak területek, ahol augusztus első felében 1 mm-nél is kevesebb esett, és igen szárazzá vált a talajnak nem csak a felszín közeli, hanem a mélyebb rétegei is. A héten azonban mindenhova megérkezett az eső, hétfőn főként a Dunántúlon és a középső országrészben esett jelentős mennyiség, majd kedden és szerdán az északkeleti, keleti tájakon is. Hétfőn ismét előfordultak 100 mm körüli mennyiséget adó felhőszakadások. A hét közepére sokfelé vált sárossá a felszín, a felső egy méteres talajréteg nedvességviszonyai viszont országszerte jónak mondható. 

December 3-4-én rendezi meg a Portfolio Csoport kétnapos siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ország egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárrendezvényének számít. Az esemény egyedülálló módon nyújt átfogó információkat az agrárgazdaság helyzetéről, és ad prognózisokat a támogatási, a finanszírozási, a piaci és az üzleti lehetőségekről. A konferencia napirendre veszi az ágazati szereplőit érintő legforróbb témákat és legfontosabb szabályozási változásokat is. 
Forrás: MTI/Komka Péter

A kukorica és a napraforgó az érés korai fázisában járnak, előbbi a tejes érés, egyre többfelé a viaszérés, utóbbi a citromérés fenológiai fázisában. A keleti tájakon, ahol az átlagosnál esősebb volt a nyár első fele, az állományok gyönyörűek, a növények megkapták a virágzásra valamint a szem- és magképződésre is a csapadékot, így igazán jó termésben lehet bízni. A képet az árnyalja kissé, hogy egyes táblák mélyebben fekvő részein időszakos vízborítás károsította a növényeket. A sokáig szárazabb dunántúli területeken is sokat fejlődtek a növények, de a korábbi csapadékhiány utólag már nem pótolható. A csapadékos időben a tarlókon nem csak az árvakelések hajtottak ki, hanem sokfelé a gyomok is elszaporodtak. A megfelelő talajmunkák után azonban jó magágyba kerülhet a repce.

A hét további részében keleten, északkeleten is szárazabbá válik az idő, csapadék csak vasárnaptól várható ismét. Pénteken és szombaton napos, száraz időre lehet számítani, a párolgás, a felső talajréteg nedvességvesztése lesz a jellemző. Napról-napra melegszik az idő, pénteken az ország túlnyomó részén már 30 fok fölött alakul a legmelegebb órák hőmérséklete. Szombaton késő este éri el nyugat felől a Kárpát-medencét egy hidegfront, amely vasárnap és hétfőn ismét változékonyabb időt hoz többfelé záporokkal, zivatarokkal, hétfőn eső is eshet. A hőmérséklet is visszaesik, hétfőn már csak 25 fok körüli maximum értékek lesznek jellemzőek. Keddtől újra szárazabbá, és kissé melegebbé válik időjárásunk. 

Címkék:
repce, kukorica, napraforgó, csapadék, eső, időjárás, hidegfront, virágzás, felhőszakadás, gyom,