Érdekes elmélettel állt elő egy kutatás az EU zöld megállapodásával kapcsolatban

agrarszektor.hu2020. november 22. 14:00

Egy kutatóintézet arra hívta fel a figyelmet, hogy hiába lenne karbonsemleges az Európai Unió, összességében csak kiszervezik a határokon túlra a szennyezést és a kibocsátást.

Egy a napokban a Nature-ben megjelent tanulmányban a német Karlsruhe technológiai intézet (KIT) kutatói állítják, bár 2019-ben az Európai Unió bejelentette, hogy 2050-re Európa lesz az első, karbonsemleges kontinens, a zöld megállapodás koránt sem tesz jót a bolygónak - írja a Science Daily-re hivatkozva a HVG. Az EU vállalást tett arra, hogy csökkenti a kibocsátást és az erdőirtást, ezzel párhuzamosan pedig támogatja, hogy minél környezetbarátabb legyen a mezőgazdaság, a szállítás és a közlekedés, valamint minél nagyobb arányban hasznosítsanak újra a tagállamok. A tudósok szerint azonban az, hogy az EU nagy arányban importál mezőgazdasági termékeket, csak azt eredményezi, hogy összességében kiszervezik ezeket a tevékenységeket, és így a szennyezést és a kibocsátást.

December 3-án rendezi a Portfolio Csoport az Agrárszektor Konferenciát, amely idén egész napos, közel 10 órányi szakmai programot kínál online módon. Az eseményen két párhuzamos szekcióval, több mint 50 előadóval, és rengeteg témával várjuk a résztvevőket. Az ország egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárrendezvénye egyedülálló módon nyújt átfogó információkat az agrárgazdaság helyzetéről, és ad prognózisokat a támogatási, a finanszírozási, a piaci és az üzleti lehetőségekről, emellett napirendre veszi a legfontosabb szabályozási változásokat is. A résztvevőknek lehetőségük lesz online élőben követni az egész napos konferenciát, szavazni tudnak, illetve lehetőségük lesz networkingre és kapcsolatépítésre is. Ne hagyja ki az év egyik legfontosabb agráreseményét, a Portfolio Agrárszektor Konferenciát!

Bár a tudósok üdvözlik, hogy 2030-ra a mezőgazdasági területek negyedén organikusan termesszenek és jelentősen csökkentsék a gyomirtók és a műtrágya használatát, arra is felhívták a figyelmet, hogy a külkereskedelem terén is ugyanolyan zöld célkitűzésekre lenne szükség. Ugyanis a legtöbb országban, ahonnan csak az EU importál, korántsem vonatkoznak olyan szigorú előírások a környezet védelmére és országonként máshogy definiálják már a fenntarthatóságot is. A kutatók szerint ezért nem egyéni vállalásokra, hanem világszintű kezdeményezésekre lenne szükség a fenntarthatóság érdekében.

Címkék:
szennyezés, műtrágya, mezőgazdaság, zöld, európai-unió, tanulmány, megállapodás, kibocsátás, bolygó, erdőírtás,