Óriási bajban van a magyar kukorica: csak így kerülhető el a növények károsodása

Tóth Enikő2021. július 12. 13:30

Ahogy az aratás megkezdődött, elindult a kukoricabogár rajzása is. A kukoricamoly imágók folyamatosan rajzanak, a takácsatkáknak is kedvező az időjárás, az alsó leveleken szívogatás nyommal már találkozhatunk. Többnyire ahol több éve van kukorica a területen, ott lehet számítani kártételre.

Érdemes tudni, hogy a kukoricabogárnak egy évben csak egy nemzedéke van, áttelelő képlete a pete a mi a talajban telel. A petéből kikelő lárva a talajban él, ott táplálkozik, és ott is bábozódik. Az első imágók megjelenése általában júniusban várható, de a nagy tömegű rajzás július elejétől kezdődik, így érdemes a napokban felkészülni a jelenlétükre. Először a hímek kelnek, majd a rajzás közepétől a végéig már a nőstények lesznek túlsúlyban. A lárva elsődlegesen a kukorica gyökereit fogyasztja, de az imágó nemcsak a kukorica levelét eszi, hanem pollent és a nőivarú virágzatot, így a kukorica virágpora mellett a napraforgó, különböző gyomok vagy az éppen aktuálisan virágzó kultúra virágporával is szívesen táplálkozik. Sajnos emiatt a növények virágjainak szerveit is megsértik és károsítják. A kikelő bogarak tehát elsősorban a generatív részeken károsítanak.

Kártételük alapján a kukoricabogarak főként a portokokat rágják és a bibeszálakat, ezzel csökkentve a termésmennyiséget és a -minőséget. A bogarak táplálkozásuk során károsíthatják a leveleket és a címert. Kártételük kifejezetten veszélyes a pollen és a bibeszálak fogyasztása miatt. A bibekártétel miatt a megtermékenyítés elmarad, ezért a hiányos megtermékenyítés következtében ablakos lesz a cső. A lárvák a gyökerekben megbújva a gyökérből táplálkoznak, ezzel komoly problémát okozva a növény egészséges fejlődésében. A lárvák május végén, június elején kelnek ki az áttelelt petéből. A fiatal lárvák a kukorica vékonyabb gyökereit rágják, az idősek pedig a támasztógyökerekben károsítanak. A kártétel hatására a növények fejlődésükben visszamaradnak, a szél hatására pedig kitörnek vagy csak elfekszenek, és így nehezítik a betakarítást. A kártétel következménye másodlagos gyökérképződés is lehet. Ezek a gyökerek barnás, pirosas színűek, és fogékonyak lesznek különböző kórokozók károsítására.

A védekezés a talajlakó forma ellen talajfertőtlenítővel, az imágók ellen kontakt szerekkel lehetséges. Előrejelzésre alkalmas a gazdaboltokban megtalálható fajra kifejlesztett illatcsapda és feromoncsapda. Az illatcsapda vonzza a hímeket és nőstényeket is, a szexferomoncsapda csak a hímeket, így megelőzhetjük a kártétel növekedését. A kukoricabogár nemcsak a kukorica virágzatát, hanem a tökféléket is károsítja. Többnyire a vetéssel egy menetben kijuttatott talajfertőtlenítő bizonyult eddig a leghatékonyabbnak. A klórantraniliprol felszívódó növényvédő szer, alkalmas az endofág kártevők leküzdésére.

Címkék:
kukorica, időjárás, betakarítás, védekezés, kártevő, kártétel, kukoricabogár, virágzat, talajfertőtlenítő,