Ez a két növény szívta meg a legjobban az idei időjárást: mi lesz így a terméssel?

agrarszektor.hu2021. szeptember 21. 13:30

A szeptemberi meleg, száraz időjárásnak, mikor heteken át jól lehetett haladni a mezőgazdasági munkákkal, az elmúlt napokban átvonult frontok vetettek véget. Fokozatosan hűvösebbre fordult az idő, ugyanakkor végre csapadék is érkezett, amire már óriási szüksége volt a talajoknak mind a fejlődő repce, mind az őszi kalászosok talaj előkészítő munkái miatt. A folytatásban szerdán várható még többfelé gyenge eső, melegedés pedig a hét második felében kezdődik.

Az elmúlt egy hétben változékonyabbra fordult időjárásunk a megelőző időszakhoz képest - írja a met.hu. A hét első felében csak kisebb esők, záporok fordultak elő elszórtan az országban, majd pénteken egy hidegfronthoz kapcsolódóan szinte mindenütt hullott több-kevesebb csapadék. A több északon, ahol 5-15 mm közötti mennyiség volt a jellemző, de a határszélen 20-50 mm esett. Ugyanakkor az Alföld jelentős részén és a Dunántúl déli és keleti tájain az 1 mm-t sem érte el a pénteki csapadékösszeg. Szombaton is északon, északkeleten fordultak elő 1-10 mm közötti csapadékot adó záporok. Vasárnap délután viszont délnyugat felől érte el hazánkat egy frontrendszer, így vasárnap éjszaka és hétfőn napközben a déli országrész talajai is megáztak, a Dunántúl déli, délnyugati részén 15-30 mm esett, míg az Alföld déli tájain 5-15 mm. Az ország középső része, a Felső-Kiskunság, a Nagykunság nagy része és Szolnok valamint Kecskemét térsége azonban ezúttal is kimaradtak a csapadékból. A talaj ezeken a területeken igen száraz, míg az ország jelentős részén a felszín közeli réteg átnedvesedett, és ahol jelentősebb mennyiség esett, ott a középső rétegekbe is szivárgott a nedvességből. A hőmérséklet is több fokkal visszaesett a múlt hét második felében. Csütörtökön még 30 fok körüli maximumok voltak jellemzőek, és a péntek reggeli felhős időben is csak 15-18 fokig hűlt le a levegő, de pénteken napközben a 25 fok fölötti hőmérsékletek már a keleti, délkeleti országrészbe szorultak vissza. A hétvégén a minimumok már csak 10 fok körül alakultak, napközben pedig 20-25 fokig melegedett a levegő, de északkeleten vasárnap ennél több fokkal hűvösebb volt. Hétfőn tovább hűlt az idő, és a felhős, délen csapadékos időben már a kora délutáni órákban is 15 fok alatti hőmérsékletek voltak jellemzőek.

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A napraforgó a növényszáradás, a kukorica pedig a teljes érés fenológiai fázisában jár, mindkét növény betakarítása elkezdődött már. Nagy különbségek alakultak ki a terméshozamban attól függően, hogy mennyi csapadékot kapott az adott terület a nyár folyamán, de zömében átlag alatti értékek várhatók, főleg a dél-alföldi területeken súlyos a probléma. A szárazabb területeken öntözés hiányában helyenként csak derékig érő, hamar elöregedett, kiégett kukorica és napraforgó állományok is előfordulnak. A repce vetéséhez, illetve magágy előkészítéséhez kedvező feltételeket teremtett az augusztus végi csapadék, az akkor elvetett állományok már 2-4 levelesek, ugyanakkor a később elvetett táblákat a szárazság jobban megviselte, ott hiányosan kelt, gyenge állományok figyelhetők meg. A mostani csapadékra mindenütt igen nagy szüksége volt a repcének, és az őszi kalászosok talaj előkészítő munkáihoz is jól jött a nedvesség.

A folytatásban a hét első felében még marad a hideg, gyakran erősen felhős idő. Kedden nem valószínű csapadék, majd szerdán már sokfelé lehet számítani gyenge esőkre, de a csapadék mennyisége a legtöbb helyen 2 mm alatt marad. A hőmérséklet az átlagos értékek alatt alakul, reggelente 5-10 fokig hűl le a levegő, és napközben is 20 fok alatt maradnak a maximumok. A hét második felében is változékony lesz az idő, több időjárási front is érinti térségünket, de számottevő eső nem valószínű, pénteken az északi, északkeleti országrészben fordulhatnak elő záporok. Csütörtökön napközben melegedés kezdődik, és péntektől már 20 fok fölé melegszik a levegő a kora délutáni órákban, és a reggeli lehűlés is mérséklődik kissé.

Címkék:
repce, kukorica, napraforgó, terméshozam, csapadék, öntözés, termés, időjárás, betakarítás, front, meleg, frontrendszer, szeptember,