Ketyeg az óra: ezt minden gyümölcsfaiskolának el kell intéznie február végéig

agrarszektor.hu2022. január 12. 09:45

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) arra hívta fel az engedéllyel rendelkező gyümölcsszaporítóanyag-előállítók és -forgalmazók figyelmét, hogy tevékenységüket, mint minden évben, úgy most is február 28-ig kell bejelenteniük. Jelentős változás azonban a korábbi évekhez képest, hogy idén a Nébih már nem küldi meg a bejelentő űrlapokat az ügyfelek részére, hanem önállóan kell azt letölteniük a hivatal honlapjáról, majd kitöltve és aláírva, határidőre visszaküldeniük. Ez az eljárás a továbbiakban is fennmarad.

Az éves bejelentőlap a tárgyévre vonatkozó ügyfél- és tevékenységadatok frissítésére szolgál. Amint azt a hatóság már a tavaly februári levelében jelezte az engedéllyel rendelkező gyümölcsszaporítóanyag-előállítók és -forgalmazók, a Nébih a továbbiakban nem küldi meg az űrlapokat az ügyfelek részére. Helyette az érintetteknek önállóan kell letölteni a hatóság honlapjáról, és kitöltve, aláírva, a vonatkozó jogszabályban megadott határidőig vissza kell küldeni - olvasható a Nébih oldalán. A hatóság kiemelte, hogy korábban már nyilvántartásba vett C.A.C. ültetvényekről az 5079. sz. nyomtatványt továbbra is személyre szabottan fogják megküldeni.

Űrlapok letöltése

Az űrlapok az alábbi linkről tölthetőek le. A Nébih honlapján le kell görgetni a Kertészeti Szaporítóanyag Felügyelet, ezen belül a Szőlő- Gyümölcs, ezen belül Gyümölcs szaporítóanyag termesztési és forgalomba hozatali tevékenység szemlebejelentésre.

Elektronikus beküldés

A cégeknek és az egyéni vállalkozóknak az elektronikus ügyintézést kell választaniuk. Az elektronikus beküldéshez a kitöltött és aláírt űrlapokat be kell szkennelni, vagy le kell fényképezni, lementeni, azután ezen a felületen az űrlapok becsatolásával megküldeni az alábbiak szerint.

Az ügyfélkapus azonosítás után, a felugró felületen (miután a cégek kipipálták a cégkapus beküldés négyzetet) a következő beállításokat kell kiválasztani:

TÉMACSOPORT: Kertészeti szaporítóanyag

ÜGYTÍPUS: Gyümölcsfaiskolai szemlebejelentőt vagy C.A.C. Gyümölcs szaporítóalapanyag termő állományok éves bejelentése (5079-es) vagy Új C.A.C. Gyümölcs szaporítóalapanyag termő állomány (kijelölt fa/ültetvény) bejelentése (5077)

CÍMZETT: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal e-Papír

Ez a felület lehetőséget biztosít rövid levél írására és a digitalizált iratok feltöltésére. A Nébih javaslata szerint az ügyfélkapun érdemes bejelölni az "értesítés küldése" gombot, így a rendszer automatikus üzenetet fog küldeni a feladást és letöltést igazoló nyugta tárhelyre érkezéséről.

Postai beküldés

Az elektronikus ügyintézésre nem kötelezett természetes személyek (őstermelők) a kitöltött és aláírt űrlapokat postai úton is megküldhetik a megadott határidőig. Ebben az esetben a cím a következő: Nébih 1525 Budapest, Pf.: 30.-MGEI KSZFO

A hatóság arra is felhívta ügyfelei figyelmét, hogy az e-Papír felület segítségével ügyeiket nagyon egyszerűen, gyorsan és biztonságosan intézhetik, mivel a levél és csatolmányai közvetlenül a Nébih iktatórendszerébe érkeznek, továbbá a levél megérkezéséről igazolást is kapnak. A Nébih emellett jelezte, hogy ügyfélkapu nyitását bármelyik kormányablakban lehet kérni, mindössze egy e-mail címre és egy személyi igazolványra van szükség hozzá. Az ügyintézéssel kapcsolatos további kérdések az mgei@nebih.gov.hu e-mail címen tehetők fel.

Címkék:
kertészet, határidő, nébih, posta, nyomtatvány, ügyintézés, ügyfélkapu, forgalmazó, űrlap, szaporítóanyag, elektronikus-ügyintézés, gyümölcsfaiskola, gyümölcs-szaporítóanyag, szaporítóanyag-forgalmazó,