Megbénultak a kikötők: épp most veszít el egy fontos ágazatot Ukrajna

agrarszektor.hu2022. március 23. 08:30

Elképesztő helyzetek uralkodnak az ukrajnai kikötőkben, a déli partoknál állomásozó orosz hadihajók miatt a teherhajók nem indulhatnak el, a gabonaexpoprt a háború kezdete óta szinte teljesen leállt. Az ukránok hatmilliárd dollár értékű gabonát és kukoricát különítettek el júniusi kivitelre, de ha a kikötőkben uralkodó helyzet miatt nem tudják elszállítani azt, Törökországnak, Egyiptomnak és Jemennek is alternatív forrás után kell néznie. Könnyen lehet, hogy a kialakult állapotok miatt Ukrajna épp most veszíti el egy fontos ágazatot.

Ukrajna a megtermelt gabonafélék és olajos magvak 98 százalékát vízi úton viszi ki az országból, a vasúti szállítás ugyanis jelentősen magasabb költségekkel jár. A Reuters cikke szerint 2020-2021-ben a világ negyedik legnagyobb gabonaexportőre volt az ország, a harmadik helyezett Oroszországgal együtt a világ kivitelének 22 százalékát adták - írja az Infostart. Ugyanakkor, mivel az Ukrajna déli partjainál álló orosz hadihajók megakadályozzák, hogy teherhajók hagyják el a kikötőket, köztük a Fekete-tengeren fekvő Odesszát, ezért a háború kezdete óta a gabonaexport szinte teljesen leállt.

A tavasz kiemelkedő agráreseménye: Agrárium Konferencia Kecskeméten

Április 6-án rendezi meg Kecskeméten a Portfolio Csoport tavaszi Agrárium 2022 konferenciáját, amely a gazdálkodási évet megalapozó, illetve megerősítő információkat nyújt a hazai agrárgazdaság szereplőinek. A rendezvény bemutatja és részletesen kifejti azokat a legfontosabb jogszabályi, támogatási, piaci, finanszírozási, innovációs és jövedelmezőségi változásokat, amelyek döntően befolyásolhatják az agrárvállalkozások tevékenységeit. A konferencia gyakorlati útmutatással és naprakész információkkal járul hozzá ahhoz, hogy az agrárgazdasági vállalkozások eredményes gazdasági döntéseket hozhassanak. A rendezvény valamennyi üzemméretű gazdálkodónak hasznos tájékoztatást nyújt a 2022-es évet érintő legjelentősebb agrárgazdasági változásokról. Ne hagyja ki az Agrárium 2022 Konferenciát április 6-án Kecskeméten!
Hatmilliárd dolláros potenciális veszteségen ülünk. Az országnak mintegy 20 millió tonna búzát és kukoricát kellene még exportálnia a júniusban véget érő 2021-22-es szezonban, tonnánként 300 dollár körüli átlagáron

- mondta Mikola Gorbacsov, az Ukrán Gabonaszövetség elnöke a Reutersnek. Hozzátette, ezt a mennyiséget képtelenség vasúton kivinni az országból, hiszen annak a kapacitása havonta mintegy 600 ezer tonna, ami a tizede annak, amit a kikötők a háború előtt kezeltek. Véleménye szerint most épp elveszítik ezt az ágazatot.

A háború emellett hosszú időre megzavarhatja a mezőgazdaságot is. Gorbacsov szerint az ukrán gazdák kétszer is meggondolhatják, hogy vessenek-e, nemcsak a biztonság hiánya miatt, hanem azért is, mert a háború miatt nem biztos, hogy tudják eladni terményeiket. Ha mindez nem lenne elég, az ukrán gazdák arról is panaszkodnak, hogy kevés a trágyájuk és üzemanyaguk sincsen, pedig az új kukorica- és árpatermést a következő hónapban el kell vetni, különben túl késő lesz.

Ukrajnának elegendő gabona- és élelmiszertartaléka van ahhoz, hogy egy évig túléljen, de ha a háború folytatódik, nem lesz képes gabonát exportálni, ami problémát jelenthet

 - mondta a hétvégén Oleh Ustenko elnöki tanácsadó.

Címkék:
gabona, búza, kukorica, árpa, műtrágya, export, gabonaexport, üzemanyag, kikötő, szállítás,