Kijöttek a friss számok: ennyibe kerül most a búza és a kukorica Magyarországon

agrarszektor.hu2022. november 16. 15:33

Magyarországon, az egy évvel korábbihoz képest 36 százalékkal magasabb, átlagosan 135 ezer forint/tonna áfa és szállítási költség nélküli termelői áron kereskedtek az étkezési búzával november első hetében. A takarmánybúzát 2021 azonos időszakához képest 38 százalékkal magasabb, 132,1 ezer forintos tonnánkénti áron, míg a takarmánykukoricát 49 százalékkal többért, tonnánként 132,5 ezer forintért adták november első hetében.

Búza

A Tallage októberi tájékoztatása szerint emelkedett a búza világpiaci ára szeptember 9. és október 14. között, amihez az ukrajnai tengeri folyosó körüli aggodalmak, a vártnál kisebb amerikai termés és a szárazság miatt alacsonyabb argentínai terméspotenciál egyaránt hozzájárult - derül ki az AKI legfrissebb jelentéséből. A Rouenba (FOB) érkező malmi búza azonnali exportára 21 dollárral 355 dollár/tonnáig nőtt a jelzett időszakban. Németországban a termény kikötői ára (FOB Hamburg) egyaránt 4 dollárral emelkedett: az azonnali 359, a novemberi 361, a decemberi 363 dollár/tonna volt. Az USA-ban a piros keményszemű, 11 százalék fehérjetartalmú azonnali szállítású őszi búzával (HRW) 447 dollár/tonnáért (+60 dollár), a novemberivel 435 dollár/tonnáért (+33 dollár), a decemberivel 403 dollár/tonnáért (+1 dollár) kereskedhettek. A piros lágyszemű őszi búza (SRW) spot piaci ára 403 dollár/tonnára (+61 dollár) nőtt október 14-ig. Argentínában a termény azonnali exportára 380 dollár/tonna volt. Ezzel egy időben az Oroszországban megtermelt 12,5 százalék fehérjetartalmú malmi búza azonnali exportára (FOB) 18 dollárral magasabb, 328 dollár/tonna, a novemberi 329 dollár/tonna volt. Romániában és Bulgáriában 353 dollár/tonnáért (+23 dollár) köthettek szerződéseket az azonnali szállítású terményre ugyanekkor.

Magyarországon az AKI PÁIR adatai szerint átlagosan 135 ezer forint/tonna áfa és szállítási költség nélküli termelői áron kereskedtek az étkezési búzával november első hetében. Ez az árszint az egy évvel korábbit 36 százalékkal haladta meg. A takarmánybúza 132,1 ezer forint/tonnáért (+38 százalék) forgott ugyanekkor. A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az ISCC NUTS II fenntartható takarmánybúza 2023. márciusi tőzsdei elszámolóára 141 ezer forint/tonna (-3000 forint) volt október 31. és november 11. között. A chicagói árutőzsdén (CME/CBOT) a búza decemberi jegyzése 295-332 dollár/tonna között alakult a megfigyelt tőzsdenapokon. Ezzel egy időben a párizsi árutőzsdén (Euronext/MATIF) a termény decemberi jegyzése 327 euró/tonnáig csökkent.

Kukorica

A Tallage tájékoztatása szerint az amerikai termés csökkenése és az ukrán export körüli bizonytalanság miatt emelkedett a kukorica világpiaci ára szeptember 8. és október 13. között. Az USA-ban megtermelt kukorica decemberi exportára 51 dollárral 344 dollár/tonnára, a 2023. januári 44 dollárral 333 dollár/tonnára nőtt, a márciusi 325 dollár/tonna volt. Az argentin termény (FOB) a 2023. márciusi szállítási határidőre vonatkozóan 298 dollár/tonnáért volt elérhető. A brazíliai kukorica decemberi és 2023. januári kikötői ára egyaránt 11 dollárral volt magasabb a megfigyelt időszakban (311 és 313 dollár/tonna). Ukrajnában 79 dollárral emelkedett a termény azonnali kikötői ára (FOB, 288 dollár/tonnára). Bulgáriában és Romániában a kukorica azonnali kiviteli ára 320 dollár/tonna (+5 dollár) volt október 13-án. Ezzel egy időben Franciaországban 13 dollárral nőtt a termény azonnali (345 dollár/tonna), 30 dollárral a decemberi (354 dollár/tonna) exportára (FOB), a 2023. januári és márciusi szállítmányokkal 353 és 347 dollár/tonnáért kereskedhettek.

Magyarországon az AKI PÁIR adatai szerint átlagosan 132,5 ezer forint/tonna termelői áron cserélt gazdát a takarmánykukorica november első hetében, ami az egy évvel korábbit 49 százalékkal múlta felül. A Budapesti Értéktőzsdén az ISCC NUTS II fenntartható takarmánykukorica decemberi jegyzése 141 ezer, a 2023. márciusi 142 ezer (-3000 forint), a 2023. novemberi 132 ezer forint/tonna volt október 31. és november 11. között. A chicagói árutőzsdén 257-275 dollár/tonna között alakult a kukorica decemberi jegyzése a megfigyelt időszakban. Ezzel egy időben a párizsi árutőzsdén a termény 2023. márciusi tőzsdei elszámolóára 320 euró/tonnáig ereszkedett.

Címlapkép forrása: MTI Fotó: Sóki Tamás

Címkék:
gabona, búza, kukorica, takarmány, árutőzsde, export, őszi-búza, gabonapiac, takarmánykukorica, takarmánybúza, szállítás, étkezési-búza,