Hatalmas baleset történt egy török gabonasilóban, többen megsérültek

MTI2023. augusztus 8. 08:46

Legalább tízen megsérültek hétfőn a nyugat-törökországi Derince kikötője melletti gabonasilókban bekövetkezett robbanásban - közölte Seddar Yavuz, Kocaeli tartomány kormányzója. A robbanás helyi idő szerint délután 14 óra 40 perc körül következett be.

A kormányzó közölte, hogy az előzetes vizsgálatok alapján a gabonapor lobbanhatott be, amikor a gabonát áttöltötték hajóról a magtárba. Hozzátette, hogy mindemellett minden lehetséges okot vizsgálnak. Seddar Yavuz azt is elmondta, hogy a sérültek közül kettőt súlyos állapotban kórházba kellett szállítani.

A szállítmányozási minisztérium tájékoztatása szerint hajók nem rongálódtak meg a robbanásban. Az Anadolu állami hírügynökség tudomása szerint egy épület is összedőlt a történtek következtében. A közösségi médiában megjelent felvételeken látni lehetett, hogy sűrű füst kígyózik a térség felett. Sajtóbeszámolók szerint a robbanást még a szomszédos tartományokban is hallani, illetve érezni lehetett.

Címkék:
gabona, kár, baleset, robbanás, siló, kikötő, törökország, magtár, sérülés, gabonaszállító, gabonaraktár,