Gőzerővel dolgozik az egyetlen magyar cukorgyár

MTI2023. szeptember 27. 08:14

A cukortermeléshez szükséges alapanyagot vasúton az RCH fuvarozza, a termés mintegy fele közúton jut el a Magyar Cukor Zrt. kaposvári gyárába. A hazai vasúti árufuvarozó vállalat 2024 január végéig mintegy 40 magyarországi feladóállomásról 450-470 ezer tonna terményt továbbít az egyetlen magyarországi cukorgyárba

A társaság szerelvényei több mint 150 ezer kilométert tesznek meg a feldolgozási kampány 125-130 napja alatt, naponta átlagosan 4 cukorrépa-vonat közlekedik a magyar vasúti hálózaton, és nem ritkán a Rail Cargo Hungaria vonatai 450 kilométernél távolabbról is fuvaroznak majd terményt - áll a cég közleményében 
A társaság kitért rá, hogy a vontatási villamosenergia ára csökkent ugyan a tavalyi kampányidőszakhoz képest, de még mindig többszöröse a korábbi évek árszintjének. Emellett a vasúti infrastruktúrán folyó számos pályafelújítási munka nehezíti és drágítja a vasúti fuvarozást a közúttal szemben, és állítja kihívás elé a céget - hívták fel a figyelmet.

A Rail Cargo Hungaria kiemelte, hogy a kampány lebonyolításához magas szintű logisztikai szervezettségre lesz szükség, hogy teljesíteni tudják a megnövekedett fuvarfeladatot. A cég utalt rá, hogy a magyar gazdák idén a tavalyinál lényegesen nagyobb termőterületen, 14 ezer hektáron vetettek cukorrépát a gyárnak. Az augusztusig kedvező időjárás magas, 62-65 tonna körüli termésátlagot eredményezett hektáronként, a termény cukortartalma várhatóan átlagos lesz.

Címkék:
cukorrépa, cukorgyár, cukorrépa-feldolgozás, szállítás, vasút, áruszállítás, árufuvarozás, cukorgyár magyarország,