Nincs megállás: hamarosan egész Magyarországot ellepik az erdők

agrarszektor.hu2023. október 21. 14:01

Somogy, „az erdők országa”, ennek ellenére itt is lehet helyet találni még több fának, amelyek szebbé és vonzóbbá teszik az itteni településeket - mondta Feldman Zsolt Balatonbogláron, a Platán strandon a Településfásítási Program keretében tartott faültetés alkalmával. Az államtitkár beszélt arról is, hogy a program idei őszi szakaszában 345 településen nyolcezer facsemetét fognak elültetni, és a kezdeményezés jövő tavasszal is folytatódik.

Egy város számára a fával borított területei nemcsak gazdag ökoszisztémát jelentenek, hanem egyúttal élhetőbb, a klímaváltozás negatív hatásaival szemben védettebbé teszik környezetet. Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Somogy vármegyei település parkosított szabadstrandján emlékezett az Országgyűlés egykori elnökére, politikusra, Gaál Gasztonra, aki a 20. század elején a Boglári Várdomb fásításával példát mutatott a vidék lakóinak.

Feldman Zsolt felidézte: az agrártárca 2019-ben hirdette meg az Országfásítási Programot, 2020-ban pedig ennek keretében elindult a Településfásítási Program. Az elmúlt évek klimatikus változásai, a mind hosszabb ideig tartó hőhullámok és szárazság megerősíti, hogy a klímaváltozás hatásait mérsékelni képes erdők telepítése, a fával borított területek növelése mennyire fontos. Azért is folytatja az Agrárminisztérium ezeket a programokat, hogy az ország fával borított területei növekedjenek, környezeti állapota javuljon és mérséklődjenek a klímaváltozás hatásai.

Az államtitkár az Országfásítás sikereként említette, hogy a program meghirdetése óta több mint 42 ezer hektár új erdőt telepítettek. A Településfásítási Program eddigi két ütemében összesen 36 ezer sorfát ültettek el több mint 1350 településen, 1,5 milliárd forint értékben. A Településfásítási Program a 10 ezer lélekszám alatti települések számára nyit lehetőséget közterületeik zöldítésére, pályázat útján 10-30 sorfát igényelhettek, a település talajviszonyai, egyéb éghajlati adottságától függően 13 fafajból választva. A településfásítási program idei őszi szakaszában 345 településen nyolcezer facsemetét ültetnek el, és a kezdeményezés jövő tavasszal is folytatódik.

Címkék:
program, klímaváltozás, település, fafaj, agrárminisztérium, faültetés, országfásítási-program, településfásítási-program, feldman zsolt,