Jön az újabb vihar, elmossa az egész országot: mutatjuk, hova, mikor ér

MTI2025. július 8. 13:54

Heves zivatarok veszélye miatt a legmagasabb, harmadfokú (piros) riasztásokat is kiadta a HungaroMet Zrt. kedd délután Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye több járására is.

A veszélyjelzés szerint a két vármegye egyes járásaiban a következő órákban hevesebb zivatarokra kell számítani, az ezeket kísérő szél, jégeső is jelentős kockázatot jelent. Kedd éjfélig harmadfokú figyelmeztetés van érvényben Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyék területére hevesebb zivatarok kialakulásának veszélye miatt. Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy és Tolna vármegyék területére pedig másodfokú figyelmeztetés van érvényben. 

Az előrejelzés szerint a zivatarrendszer tovább halad északkeleti irányba, jellemzően intenzív csapadék, viharos széllökés és kisebb méretű jég kíséretében. A késő délelőtti óráktól dél, délnyugat felől akár több hullámban is intenzív zivatarok képződhetnek , illetve érhetik el az országot viharos, óránként 60-90 kilométeres széllökések, jégeső és lokálisan felhőszakadás kíséretében. Kiemelten a déli óráktól főként az ország déli részein és a Tiszántúlon a heves zivatarok valószínűsége is megnő.

Megjegyezték: az esetleges zivatarrendszer pontos tér és időbeli lefolyása jelentős bizonytalansággal terhelt. Felhívták a figyelmet arra, az időjárási helyzet függvényében a keleti, délkeleti határvidékre piros jelzés is kikerülhet heves zivatarokra károkozó szélrohamok miatt. Az esti órákra az ország jelentős részén a zivatartevékenység fokozatosan megszűnik, de az északi, északkeleti tájainkon az éjszakai órákban is előfordulhatnak villámtevékenységgel kísért záporok.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt javasolja, mindenki figyelje az időjárási előrejelzéseket, és tegye meg a szükséges biztonsági intézkedéseket. A viharos szél érkezése előtt célszerű zárt helyre vinni azokat a tárgyakat, amelyeket a szél felkaphat, valamint áramtalanítani azokat a helyiségeket, amelyeket a víz elérhet. Azt kérik, hogy ahol hevesebb zivatarok miatt van érvényben riasztás, ott az emberek fokozottan figyeljenek a fák, fasorok, állványzatok közelében, és lehetőleg senki ne parkoljon villanyvezetékek és fák alá, a fasorok mellett pedig kellő figyelemmel közlekedjünk. Az úton lévőket is óvatosságra intik; autóval és gyalogosan is veszélyes a magasan álló vízen áthaladni, a villámárvizek ugyanis komoly veszélyt jelentenek, embereket és tárgyakat sodorhatnak el.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
csapadék, eső, jég, időjárás, jégeső, riasztás, zivatar, szél, vihar, másodfokú, villámárvíz, viharos, villám, zivatarrendszer,