Fontos dolog fog történni augusztus 31-én Magyarországon: készülj fel

agrarszektor.hu2025. július 31. 09:02

A nyári napforduló óta egyre gyorsuló ütemben rövidülnek a nappalok. Augusztusban a hónap első napján még közel 15 óra hosszú lesz a nappal, augusztus 31-én már kevesebb, mint 13 és fél óra.

Már közel 40 nap telt el a nyári napforduló óta. Ezen a napon volt leghosszabb a nappal, közel 16 órán keresztül volt világos. A Nap azóta már bőven megkezdte látszólagos mozgását a Baktérítő felé, ezidáig nagyjából 5-6 fokkal csökkent a delelési magassága - írja az Időkép. Ezzel együtt egyre később világosodik, és egyre korábban sötétedik június 21-e óta közel egy órával rövidült a nappalok hossza.

Augusztusban még nagyobb ütemben fognak rövidülni a nappalok, főként, ahogy haladunk a hónap vége felé. A hónap első napján még közel 15 óra hosszú lesz a nappal, augusztus 31-én már kevesebb, mint 13 és fél óra. Ekkor Budapesten már fél nyolc előtt fog lemenni a Nap.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
nap, augusztus, magyarország, budapest, nyár, nappal,