agrarszektor.hu • 2025. augusztus 11. 07:07
A nyári nyugalmi állapot bizonyos évelő pázsitfűfajoknál megfigyelhető evolúciós válasz, adaptív tulajdonság, egy kifinomult túlélési stratégia. Segítségével a növények kedvezőtlen termőhelyi viszonyok között egyensúlyt teremtenek a növekedés átmeneti leállása és az egyed hosszú távú fennmaradása között. Magában foglalja a növekedés leállását, az anyagcsere gátlását és a kiszáradás tűrését. Lehetővé teszi számukra, hogy hosszabb szárazságot és magas hőmérsékletet is túléljenek, és utána újra tudjanak sarjadni.
A növekedés és az anyagcsere ideiglenes leállása a kedvező körülmények visszatéréséig kulcsfontosságú a víz, a tápanyag- és energiatartalék megőrzésében. Ezen tulajdonság megismerése elengedhetetlen a megfelelő fűfajok kiválasztásához a száraz és változékony klímában történő gyeptelepítésekhez. Ez a rövid összefoglaló áttekintést ad az évelő pázsitfüvek nyári nyugalmi állapotának mechanizmusáról, genetikai szabályozásáról, ökológiai jelentőségéről és gyakorlati következményeiről.
A nyári nyugalmi állapotot környezeti hatások váltják ki, mint például a hőmérséklet emelkedése, a nappalok rövidülése és a talaj nedvességtartalmának csökkenése. Fontos megjegyezni azt is, hogy valószínűleg csak a vernalizáción átesett egyedek képesek rá. Egyes fajoknál – mint a csomós ebír – a virágzás és magtermelés, hormonális változásokat (pl. abszcizinsavszint növekedése) indít be a növényben, elősegítve a folyamat beindulását. Mások, mint a sovány csenkesz, virágzás nélkül is képesek nyári nyugalomba kerülni, ha a környezeti stressz (hőmérséklet, vízhiány) elég erős. Egy harmadik lehetőség a száraz időszak átvészelésére, ha a növény hagyma formájában tárolja a tápanyagokat a kedvezőtlen időszakokban. Ilyen faj a gumós perje, ami anélkül is teljes nyugalmi állapot felvételére képes, hogy szárat fejlesztene.
A nyugalmi állapotba kerülés folyamata több fiziológiai és biokémiai, valamint ezeken keresztül pedig morfológiai változással jár a növény számára. Közülük az egyik legfontosabb a hajtásrendszer növekedésének lassulása, szélsőséges esetekben pedig annak teljes leállása. Eközben a gyökérzetben is átalakul a finom és durva gyökerek aránya, de a gyökérzet részben aktív marad, hogy felszívja a talajból a maradék nedvességet. Ezzel párhuzamosan a fotoszintézis és a légzés sebessége jelentősen csökken, hogy ezekkel is minimalizálják a vízveszteséget. Egyes fajok azért, hogy megakadályozzák a sejtek károsodását, különböző védőanyagokat (pl. cukrokat, antioxidánsokat és dehidrineket) halmoznak fel. Utóbbiak a növények szárazságtűrésének fontos fiziológiai alapkövei, mivel a dehidrinek (hőstabil stresszfehérje molekulák) szerepet játszanak a sejtek védelmében az ozmotikus sokk során.
A szárazság stressz során a föld feletti hajtásrendszer is átalakul. A levelek elszáradhatnak, ezzel is csökkentve a párologtatásból, légzésből eredő vízveszteséget, ám a bokrosodási csomóban az osztódó szövetek továbbra is megőrződnek, hogy a csapadékos időszak megérkezésével gyorsan meg tudják valósítani a következő növedék képzését. Fontos kiemelni azt is, hogy a nyári nyugalmi időszakra való képesség az egyes fajok különböző állományainál, sőt annak egyedei között is eltérő mértékben valósulhat meg, ismert például, hogy a nádképű csenkesznek csak bizonyos alfajai képesek elérni a nyári nyugalmi állapotot. Egyes fajok, mint például a sovány csenkesz, teljes nyugalmi állapotba kerülnek, míg mások – például a csomós ebír – csupán részleges nyugalmi állapotra képesek.