agrarszektor.hu • 2025. szeptember 10. 09:43
Sáros esők és afrikai meleg is érkeznek a héten Magyarországra. A következő napok időjárásának fő elemei leginkább a júniust idézik - írta meg a 24.hu.
Noha a naptár már szeptembert mutat, a 30 Celsius-fokos, néha még ezt is meghaladó hőmérsékletek viszont még inkább a nyárra emlékeztetnek. A héten érkező esők, záporok és zivatarok alapján kijelenthető: az időjárás fő elemei az idei júniust idézik. Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa szerint
Északnyugat-Európa térségében az óceán fölött erős és szűnni nem akaró ciklonális tevékenység folyik, az óramutató járásával ellentétesen forgó légörvények pedig Afrika felől sodornak hozzánk meleg levegőt, és egymás után bocsátják felénk a csapadékot hozó frontokat. Ne csodálkozzunk, ha a parkolóban állva is sáros lesz az autó, szaharai por is érkezhet.
A szakember szerint szerdán az aktuális ciklon első csapadékhulláma érkezik az ország fölé, ami nyugatról keletre tartva nagyjából két nap alatt vonul át fölöttünk. Szerdán inkább nyugaton, csütörtökön pedig keleten számíthatunk a záporok, zivatarok mellett áztató esőre is. A hőmérséklet 24-30, majd 21-31 Celsius-fok között várható. Pénteken már csak északkeleten valószínű egy-egy eső, a sok napsütés mellett ismét 30 Celsius-fok körüli értékeket mérhetünk.
Ami a hétvégét illeti, változékony időre készülhetnek a magyarok. Tartós eső ugyan nem lesz, de országszerte nagy eséllyel alakulhat ki zápor zivatar, miközben 22-29, illetve 19-28 Celsius-fok körül alakulnak a csúcsok. Jelen állás szerint a folytatásban, azaz a jövő hét elején is marad a nyárias idő, 25-30 Celsius-fokos maximumokkal, amelyet továbbra is csapadékhullámok tarkítanak majd.