agrarszektor.hu • 2025. november 17. 08:13
Három megye kivételével az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki hétfőre zivatar veszélye miatt.
Három megye kivételével az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki hétfőre zivatar veszélye miatt, emellett két megyében az eső miatt figyelmeztetik a lakosságot. Mint írják, a zivatarral érintett területeken elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső is előfordulhat. Ahol pedig az eső okozhat fennakadást, ott 24 óra alatt több mint 20 mm csapadék hullhat.
A HungaroMet tájékoztatása szerint ma délután egy átvonuló hidegfront mentén, délnyugat felől északkelet felé történő áthelyeződéssel többfelé, de kiemelten az ország középső sávjában, északkeleten és délen alakulhatnak ki zivatarok. A zivatarokat elsősorban viharos (~65-80 km/h) széllökés, valamint apró szemű jég kísérheti. Egy-egy intenzívebb zivatarcella környezetében ~90 km/h körüli, illetve azt meghaladó széllökés is előfordulhat.
Északnyugaton a napi csapadékösszeg jellemzően 20 mm felett alakulhat, de a határhoz közeli területeken néhol a 30 mm-t is meghaladhatja. Ezeken a részeken elsőfokú figyelmeztetés van érvényben hétfőn. A HungaroMet kiemelte, az esti órákban a front mögött nagy területen viharossá (~60-70 km/h) fokozódhat az északnyugati szél, de a Dunántúl magasabban fekvő részein 70 km/h-át meghaladó széllökések is előfordulhatnak.

