Megszólalt Bige László: nulla a tartalék, sorba kell állni a műtrágyáért

Braunmüller Lajos2026. március 17. 13:28

A tavaszi munkák kezdetére a műtrágyapiac egyszerre került globális és hazai nyomás alá: miközben a közel-keleti konfliktusok és a szállítási útvonalak akadozása világszerte ellátási zavarokat és áremelkedést okoznak, addig Magyarországon egy korábbi termeléskiesés miatt gyakorlatilag eltűntek a tartalékok. A gazdálkodók így nemcsak drágulással, hanem elhúzódó és bizonytalan hozzáféréssel is szembesülnek – mondta el az Agrárszektornak Bige László. A Nitrogénművek tulajdonosa szerint a jelenlegi helyzet rámutat egy régi problémára is: a hazai mezőgazdaság versenyképessége és hatékonysága továbbra is elmarad az uniós élvonaltól.

A hazai műtrágyapiacon tapasztalható feszültségek mögött még nem elsősorban a nemzetközi tényezők állnak, hanem belső, szabályozási és működési zavarok is szerepet játszanak – mondta el Bige László, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa az Agrárszektornak.

Sorba kell állni a termékekért

Bige László elmondása alapján a vállalat karbantartási időszakát követően több mint két hónapig nem tudta újraindítani a termelést, mivel a szükséges hatósági felügyelet nem állt rendelkezésre. Ennek következtében mintegy 240 ezer tonna műtrágya kiesett a hazai piacról, amelynek hatása most érzékelhető igazán az ellátásban és az árakban.

Akkor kiesett 240 ezer tonna műtrágya… ez most hiányzik a magyar piacról, és a gazdáknak várni kell, sorba kell állni.

A hiány mértékét jól jelzi, hogy jelenleg gyakorlatilag nincsenek készletek a rendszerben, a gyártás napi szinten történik, és a megtermelt mennyiség azonnal értékesítésre kerül.

A tartalék jelenleg nulla. A napi termelést adjuk oda minden nap.

Mindenki kap, csak várni kell

Ez a helyzet fokozott kiszolgáltatottságot jelent a termelők számára, különösen a tavaszi munkacsúcs idején, amikor a műtrágya iránti kereslet szezonálisan is kiemelkedő. Bár a szükséges mennyiség hosszabb távon rendelkezésre állhat, a hozzáférés időben elhúzódhat, ami logisztikai és gazdálkodási nehézségeket okozhat.

A nemzetközi tényezőkkel kapcsolatban – így például a közel-keleti konfliktusok hatásairól – Bige László visszafogottabban nyilatkozott. Megítélése szerint ezek ugyan okozhatnak áremelkedést, de a hazai mezőgazdaság problémáinak gyökere nem elsősorban ebben keresendő. Sokkal inkább a termelés hatékonyságában látja a legnagyobb tartalékokat.

Álláspontja szerint a magyar mezőgazdaság teljesítménye jelentősen elmarad az Európai Unió fejlettebb tagállamainak átlagától, mind a hektáronkénti hozamok, mind az élőmunka-ráfordítás tekintetében.

Meg kell tanulni hatékonyan termelni. El kell érni azt a termésszintet, ami az EU fejlett országaiban az átlag.

A szakember hangsúlyozta: a kedvezőtlen eredményeket nem lehet kizárólag időjárási vagy természeti adottságokkal magyarázni, hiszen más, hasonló adottságú régiók – például Észak-Olaszország – lényegesen magasabb hozamokat érnek el. A versenyképesség javítása érdekében ezért szerinte elengedhetetlen a technológiai fejlesztés, a hatékonyságnövelés és a termelési szemléletváltás.

A nemzetközi helyzet sem alakul jól

A tavaszi munkák megindulásával a mezőgazdasági termelők számára ismét középpontba kerül az inputanyagok – mindenekelőtt a műtrágya – elérhetőségének és árának kérdése. Az idei szezon azonban a megszokottnál jóval nagyobb bizonytalanságok közepette indul:

Az elmúlt időszakban tapasztalt műtrágyaár-emelkedés hátterében több, egymással összefonódó tényező áll. Az energiaárak korábbi megugrása már önmagában is jelentős hatással volt a nitrogénalapú műtrágyák előállítására, azonban a helyzetet tovább súlyosbítja a közel-keleti konfliktus eszkalációja. A Hormuzi-szoros szerepe ebben kulcsfontosságú: a világ nitrogénműtrágya-exportjának csaknem 30 százaléka ezen az útvonalon keresztül jut el a piacokra. Az útvonal tartós kiesése vagy korlátozott működése azonnali ellátási zavarokat idéz elő, ami már most is érezhető a globális piacon.

A közelmúltban az Alapvetés podcast is foglalkozott az iráni háború lehetséges hatásaival:

Már Amerikát is elérte

Az amerikai piac különösen érzékeny az importra: egyes években a karbamid-szükséglet közel felét külföldről fedezik. A jelenlegi helyzetben azonban a szállítási nehézségek és a beszűkülő kínálat miatt egyes kereskedők már árajánlatot sem adnak, a piacon pedig egyszerre jelentkezik fizikai hiány és extrém árvolatilitás. Ez a tendencia az európai, így a magyar piacon is érezhető.

Szabályokkal akadályozott import

Magyarország esetében a helyzetet tovább nehezíti az importfüggőség szerkezete. A foszfor- és káliumalapú műtrágyákból nincs jelentős hazai gyártás, így az ország hagyományosan külső forrásokra szorul. Ebben a körben Oroszország és Fehéroroszország kiemelt beszállítónak számított, azonban az elmúlt évek geopolitikai fejleményei, valamint az ezekre adott uniós válaszlépések jelentősen átalakították a beszerzési lehetőségeket. Az Európai Unió a Green Deal keretében megemelte a harmadik országokból érkező műtrágya-alapanyagok vámtarifáit, miközben az orosz és belorusz importot további szankciók és büntetővámok sújtják.

Bár az Európai Bizottság részéről már felmerült a vámtarifák ideiglenes csökkentése – 6,5 százalékról 0 százalékra –, ez az intézkedés nem érinti a két legfontosabb keleti beszállítót. Ez különösen érzékenyen érinti azokat a tagállamokat, amelyek – Magyarországhoz hasonlóan – jelentős mértékben támaszkodtak ezekre a forrásokra. A kieső volumen pótlása alternatív piacokról nemcsak logisztikai, hanem költségoldali kihívásokat is jelent.

Sokan az utolsó pillanatra hagyták

Ez a stratégia azonban egy emelkedő ártrenddel jellemezhető piaci környezetben komoly kockázatokat hordoz: a termelők könnyen szembesülhetnek azzal, hogy a szezon csúcsán, szűk kínálat mellett, jelentősen magasabb áron jutnak hozzá a szükséges műtrágyához.

Egy elhúzódó válság nemcsak az inputanyag-ellátásban okozhat strukturális zavarokat, hanem a termelési szerkezet átalakulását is kikényszerítheti. A gazdálkodók számára ez fokozott kockázatkezelést, tudatosabb beszerzési stratégiát és adott esetben technológiai alkalmazkodást jelenthet – mindezt egy egyre kiszámíthatatlanabb globális piaci környezetben.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
műtrágya, import, európai-bizottság, bige-lászló, műtrágya-értékesítés, műtrágya-ára, nitrogénműtrágya, nitrogénművek zrt,