agrarszektor.hu • 2026. július 3. 08:16
Ma délután északkeleten a záporok mellett előfordulhat egy-egy zivatar is viharos (55-65 km/h) szél kíséretében. A zivatarveszély miatt a HungaroMet Zrt. négy megyére is elsőfokú figyelmeztetést adott ki.
A mai napon sok napsütésre számíthatnak a magyarok, miközben egy északnyugatról délkelet felé haladó, szakadozott frontális felhőzet vonul át az ország fölött - olvasható a met.hu oldalán. A felhőzetből néhol zápor kialakulhat, északkeleten az ég is megdörrenhet. Az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik, de egy-egy viharos széllökés sem zárható ki. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 33 fok között alakul.
A zivatarveszély miatt a HungaroMet Zrt. elsőfokú figyelmeztetést adott ki Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékre. Elmondásuk szerint az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat.

Estétől derült, csapadékmentes idő várható. Az északi szél veszít erejéből, csak néhol lehetnek élénk lökések. Hajnalra általában 12 és 17 fok közé csökken a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken pár fokkal hűvösebb, míg nagyobb városokban, illetve vízpartok mentén pár fokkal melegebb lehet.