agrarszektor.hu • 2026. augusztus 10. 16:32
Piros figyelmeztetést kapott három megye augusztus 11-ére. Az érintett területeken a napi középhőmérséklet 29 Celsius-fok felett alakulhat - írta meg az Időkép.hu.
Az újabb, néhány napos hőhullám kedden éri el a csúcsát, ekkor ismét sokfelé lehet majd 35 C feletti csúcsértékeket mérni, ugyanakkor az Alföld több tájegységén is 37-38 Celsius-fok körül tetőzhet a hőség. Így tehát magas lesz a napi középhőmérséklet is, a legmagasabb Békés, Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun megyében várható, melyek területén kedden a napi középhőmérséklet 29 fok felett alakulhat, emiatt a HungaroMet a legmagasabb, azaz a piros figyelmeztetést adta ki az említett 3 megyére.

Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben elsőfokú figyelmeztetés érvényes keddre, ugyanis ezeken a területeken a napi középhőmérséklet 25 Celsius-fok felett alakulhat, az összes többi, eddig nem említett 12 megyére pedig másodfokú, azaz naracs figyelmeztetést adott ki a HungaroMet, melyek területén a napi középhőmérséklet 27 fok felett alakulhat.
Viszont a helyenként várható zivatarok miatt Borsod-Abaúj-Zemplén és Vas megyében elsőfokú figyelmeztetés is érvényben van a keddi napra. Elsősorban a villámlás jelenthet veszélyt, de esetenként szélerősödés, valamint akár jégeső is előfordulhat.