Rengeteg ilyen növény lehet a magyar településeken: egyre több helyen ültetik

agrarszektor.hu • 2026. november 8. 17:07

Mintegy 60 milliárd forintot osztanak szét vidéken, rengeteg magyar település újul meg.

Közel 60 milliárd forintos költségvetéssel Országfásítási és Települészöldítési Programot indít a TISZA-kormány, amelynek keretében 12 millió facsemetét ültetnek el a következő években. A kezdeményezés a hazai települések zöldítése és az új állami erdők telepítése mellett a minőségi erdőgazdálkodásra is kiemelt figyelmet fordít.

A napokban jóváhagyott, nagyszabású beruházás részleteiről Gajdos László élő környezetért felelős miniszter számolt be a közösségi oldalán. A keretösszeg legnagyobb részét, 39,6 milliárd forintot a hazai települések közvetlen zöldítésére fordítják. A program keretében legalább 1320 hektárnyi új állami erdőterületet létesítenek. Emellett 20 ezer kilométernyi csatornaszakasz mentén is fásítanak, ami önmagában négymillió facsemete elültetését jelenti, továbbá elvégzik az erdőtüzek megelőzéséhez szükséges legfontosabb feladatokat is.

Loading...

Az erdőterületek növelésén túl az állományok ökológiai állapotának javítása is alapvető cél. A miniszter hangsúlyozta, hogy a természetesség megőrzése érdekében a jövőben fokozatosan növelik a folyamatos erdőborítást biztosító, úgynevezett örökerdő-gazdálkodás alá vont területek arányát.

Magyar Péter is megszólalt a programot illetően

A kormány négyféle önkormányzati pályázatot indít az Országfásítási és Települészöldítési Program keretében, amelyekre valamennyi magyar település jelentkezhet. A program célja a zöldterületek bővítése, a meglévő parkok megújítása, a városi hőszigethatás csökkentése, valamint az iskolák, óvodák és más közintézmények udvarainak zöldítése. A következő négy évben összesen 57,8 milliárd forintot fordítanak a programra, amelynek részeként legalább 12 millió facsemetét ültetnek, több mint 1300 hektárnyi új erdőt telepítenek. A kezdeményezés fő célja a klímaváltozás hatásainak mérséklése, a hőség elleni védekezés és az élhetőbb, fenntarthatóbb települési környezet kialakítása.

Loading...
Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
beruházás, erdő, erdőgazdálkodás, környezetvédelem, miniszter, ültetés, erdőtűz, fák, település, erdőtelepítés,