2019. június 17. hétfő Laura, Alida

Hírek - Növény

A felhőtlen nyár még várat magára: ilyen idő várható a következő napokban

Csütörtökön kezdetben erősen felhős lesz majd az ég, többfelé alakulhat ki zápor, zivatar, este azonban már nem valószínű csapadék. Viharos széllökésekre azonban az ország több részén lehet számítani, főleg a nagyobb esőzések környezetében. Pénteken északon a felhőké, délen a napsütésé lesz a főszerep, estére azonban mindenhol csökken majd a felhőzet. A hőmérséklet mindkét napon 25 és 30 fok között alakul majd.
 
 
Feliratkozom az Agrárszektor hírlevélre
 Elmúltam 16 éves
 Az adatvédelmi tájékoztatót elolvastam, megértettem, és hozzájárulok ahhoz, hogy megadott adataimat a szolgáltató mint adatkezelő a szabályzatban foglaltaknak megfelelően kezelje.

Csütörtökön erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel, a délnyugati területeken késő délutántól viszont már kevés lesz a felhő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzéséből. Zápor, zivatar többfelé kialakulhat felhőszakadással kísérve, de délnyugaton este már nem valószínű csapadék. Főként a Dunántúl délnyugati részén megerősödik majd a déli, délnyugati szél, zivatarok környezetében pedig viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 29 fok között valószínű, délnyugaton lesz a legmelegebb.

A nyár egyik legfontosabb és legszínvonalasabb eseménye a Kelet-magyarországi Agrárfórum, amelyet augusztus 9-én rendez meg Hajdúböszörményben a Portfolio gazdasági portál. A konferencia napirendre veszi az agrárium legjelentősebb és legaktuálisabb témáit az ágazat csúcsvezetőinek és döntéshozóinak részvételével. Szó lesz a magyar agrárgazdaság agrárpolitikai célkitűzéseiről, a nagy horderejű földszabályozási változásokról, a nyereséges növénytermelés alapvető feltételeiről és az állattenyésztés előtt álló fejlesztési-piaci lehetőségekről. A konferencia a Hajdúsági Expó programsorozatába illeszkedik, amely a térség legnagyobb agrárkiállításával és gépshow-jával is várja az érdeklődőket. Az augusztus 9-i konferencián a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztráljon most!

Pénteken míg az ország északi, északkeleti felén már hajnaltól több lehet a felhő, valamint záporra, zivatarra is számítani kell, addig délebbre a napsütésé lesz a főszerep, és inkább csak futó záporok fordulhatnak elő. Estére a legtöbb helyen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Hajnalban az északi völgyekben párássá válhat a levegő. A déli, délnyugati szél élénk, a Tiszántúlon délután erős lesz, viharos lökések csak zivatar környezetében lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között várható.

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA

    A szakértő szemével

    Támogató:

    Agrárszektor Konferencia 2019

    Most extra kedvezményes áron >>

    Kelet-magyarországi Agrárfórum 2019

    Ingyenes rendezvény >>

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu