2019. június 18. kedd Arnold, Levente

Hírek - Növény

A Parlament elfogadta a gazdákat védő törvénymódosítást

Elfogadta az Agrárpiaci Rendtartásról szóló törvény módosítását a Parlament, így a termelők vis maior esetén nem kötelesek a jó erkölcsbe ütköző terményértékesítési szerződések maradéktalan betartására.
 
 
Feliratkozom az Agrárszektor hírlevélre
 Elmúltam 16 éves
 Az adatvédelmi tájékoztatót elolvastam, megértettem, és hozzájárulok ahhoz, hogy megadott adataimat a szolgáltató mint adatkezelő a szabályzatban foglaltaknak megfelelően kezelje.

A rendelet-módosítás kimondja, hogy semmis az olyan szerződéses kikötés, amely szerint a bajba jutott termelő köteles a fedezeti vásárlásra, azaz a hiányzó termény beszerzésére, vagy helyette más szolgáltatás nyújtására.

A felvásárlók és termelők között kialakult kiéleződött helyzet kezelésére a vidékfejlesztési tárca már több ízben, 2010. augusztus 3-án, illetve szeptember 7-én a honlapján közzétett tájékoztatóban rögzítette az időjárási viszontagságok miatt kialakult helyzettel kapcsolatos álláspontját.

A tárca honlapján november 11-én megjelent közlemény szerint a vis maiornak minősülő káresemények súlya és jelentősége olyan mértékű, amely az érintett termelőknél a termés megsemmisülése esetén megalapozhatja a teljesítés lehetetlenné válására vonatkozó rendelkezések alkalmazását. A polgári jogi szerződések teljesítésénél tehát figyelemmel kell lenni a hazánkat sújtó rendkívüli időjárási körülményekre.

Tekintettel arra, hogy a vis maior esetek kezeléséről szóló közlemények csupán segítették a szerződésteljesítési problémák miatt kialakult feszültség enyhítését, de a gazdálkodók szerződéskötésnél tapasztalható kiszolgáltatottságát nem szüntette meg, ezért a VM kezdeményezte a 2003. évi XVI. törvény módosítását.

A jogszabály-változtatás természetesen nem mentesíti az érintett termelőket attól, hogy akadályközlési kötelezettségüknek megfelelő módon eleget tegyenek, továbbá, hogy szerződéses partnereikkel a teljesíthetőséggel összefüggésben az elvárt módon együttműködjenek.

Az Agrárpiaci Rendtartásról szóló törvény módosítása a közlönyben történő megjelenés után számított nyolcadik napon lép hatályba.

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA

    A szakértő szemével

    Támogató:

    Agrárszektor Konferencia 2019

    Most extra kedvezményes áron >>

    Kelet-magyarországi Agrárfórum 2019

    Ingyenes rendezvény >>

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu