Brazília idén minden csúcsot megdönt kukoricatermelésből

agrarszektor.hu
A brazil kukoricatermelés a 2019/20-as gazdasági évben elérheti a 101 millió tonnát, 2,5 millió tonnával lépné túl a korábban jegyzett rekordot a 2016/17-es évjáratból. A mostani csúcs több tényezőnek köszönhetően születhet meg, de leginkább a másodvetésű kukorica számára kedvezőbb időjárási és piaci körülményeknek köszönhető - áll az USDA részletes jelentésében.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

17,5 millió hektárt foglalhat el idén a fő- és másodvetésű kukorica (szafrina) Brazíliában, ami 5 százalékos növekedést jelent az előző szezonhoz képest. A területnövekedés elsősorban a szafrina, azaz a másodvetésű kukorica térhódításával magyarázható.

A szója ugyanis idén a szokásosnál korábban került le a táblákról, ami ideális vetési körülményeket teremtett a kukorica azonnali elvetéséhez.

Utóbbinak az ára is kifejezetten magas, ami motiválja a termelőket. Mivel a szója nem fizetett túl jól idén, ezért a farmerek a "veszteségeiket" mind több kukorica azonnali elvetésével igyekeznek mérsékelni a két aratást is lehetővé tévő régiókan.

A kukoricatermelés az utóbbi évtizedekben exponenciálisan nőtt Brazíiában, a 2018/19-es szezon eredménye háromszorosan múlta felül a 20 évvel ezelőttit. A kukorica legutóbbi termésátlaga (5,77 t/ha) pedig több mint a duplája az 1998/99-i évinek.

A növekedés elsősorban a másodvetésű kukorica térhódításával és hozamainak emelkedésével függ össze. Ahogy nő a fővetésű, nagy termőképességű szója jelentőssége, úgy csökken a fővetésű kukoricáé, viszont emelkedik a szója után elvethető változatoké. Ezek kitűnően hasznosítják a pillangós növény által hátrahagyott nitrogénmennyiséget, ami csökkenti a műtrágyázás költségeit is a másodvetésben.

A szafrina olyannyira népszerű lett Brazíia két aratást is lehetővé tévő régióiban, hogy ma már a brazil kukoricatermés 3/4-ét ez teszi ki.

A kukorica idei magas ára a gyenge amerikai terméskilátások és a vámháború együttes eredményeként alakult ki. Csakhogy ami jó a növénytermesztőnek, az rossz az állattartónak. Brazíliában a baromfi- és a sertéstartás is erős szektornak számít. Kína az ottani sertéspestisjárvány miatt most nagy mennyiségben igényli a brazil állati fehérjét (és szóját), de az állattartók hiába dörzsölték a markukat a kitűnő lehetőség láttán, a profitjukat alaposan megtépázza a magas takarmányköltség.

A nyár egyik legfontosabb és legszínvonalasabb eseménye a Kelet-magyarországi Agrárfórum, amelyet augusztus 9-én rendez meg Hajdúböszörményben a Portfolio gazdasági portál. A rendezvényen szó lesz a magyar agrárgazdaság agrárpolitikai célkitűzéseiről, a nagy horderejű földszabályozási változásokról, a nyereséges növénytermelés alapvető feltételeiről és az állattenyésztés előtt álló fejlesztési-piaci lehetőségekről. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztráljon most!

Brazília sajátos belső problémája a rossz infrastrúra: a szafrina legjelentősebb termőkörzetei távol esnek az állattartás legfontosabb régióitól, miközben az áruszállítás lassú és a kaminos sztrájkok nyomán egyre költségesebb is. Újabb trend az ország életében, hogy a cukornád mellett egyre nagyobb a kukoricából nyert bioetanol mennyisége is. A kukorica belső felhasználása a 2019/20-as gazdasági évben már 69,5 millió tonnát érhet el. Így némi áthúzódó készlettel együtt 33 millió tonna tengeri kerülhet a külpiacokra ebben a szezonban - enyhén csökkenhet is tavalyhoz képest.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?