2019. december 15. vasárnap Valér

Hírek - Növény

Erőteljesen csökkentek hazánkban az egy dolgozóra számított agrárjövedelmek

Alig egy százalékkal növekedtek az Európai Unióban az egy dolgozóra számított, mezőgazdaságból származó jövedelmek. Magyarország messze az átlag alatt.
 
 

Az Eurostat előzetes adatai szerint az előző évi 8 százalékos növekedés 2012-ben mindösszesen egy százalékra redukálódott az egy dolgozóra számított agrárjövedelem tekintetében. Ez az egy százalék hozzávetőlegesen fele-fele arányban adódik össze a bevételek fél százalékos emelkedéséből, illetve a befektetett munka ugyanilyen arányú csökkenéséből. A 2005 óta tartó időszakot vizsgálva az EU tagállamaiban összesen 29,7 százalékkal növekedett a dolgozónként számított jövedelem, miközben a befektetett munka mintegy 20 százalékkal csökkent.

A növénytermesztésből származó termékek ára ugyan növekedett (6,3%), ugyanakkor ezt komoly mértékben ellensúlyozta a megtermelt mennyiségek csökkenése (5,4%), csaknem valamennyi termény esetében. Utóbbi tekintetében a legkomolyabb csapást a burgonya (-13,8%) és a bor (-15,6%) szenvedte el. Egyedül az olivaolaj tudott mindkét tekintetben növekedést mutatni, ára 0,9 százalékkal, volumene 9,2 százalékkal emelkedett. Az állattenyésztésben 3,9 százalékos áremelkedés mellett csupán 0,2 százalékos volumenvisszaesés volt tapasztalható.

Az átlagértékektől elrugaszkodva az egyes országok adatai igen változatos képet mutatnak. Az egy dolgozóra számított agrárjövedelmek 2012-ben 16 tagállamban tudtak növekedni, míg 11-ben csökkentek. Sajnos Magyarország -15,7 százalékos csökkenésével az utóbbiak közé tartozik, egyedül Románia marad alatta 16,4 százalékkal, míg közvetlenül előtt -15,1 százalékkal Szlovénia áll. A legnyagobb növekedést elkönyvelő országok között kimagasló Belgium 30 százalékos növekménye, az őt követő Hollandiában és Litvániában ugyanez az érték mindössze 14,9 illetve 13,6 százalékos.


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.

    A szakértő szemével

    Támogató:

    Agrárszektor Konferencia 2019

    Most még kedvezményes áron >>

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu