Ezek voltak a legjobb kukoricahibridek 2019-ben

agrarszektor.hu
Érdemes az egyes hibridek teljesítményét az egyes kísérleti helyszínek szerint is megnézni, hiszen ez a fajta termésbiztonságáról is informál. Bár a listát a szemtermés alapján állították össze, célszerű a kukorica egyéb tulajdonságait is megvizsgálni, például a szárszilárdságát vagy az aratáskori szemnedvességet. Adott évjáratban a csíranövény fejlődési erélye vagy a virágzás időpontja is fontos lehet.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A kukorica posztregisztrációs fajtakísérleteket immár tizenharmadik éve szervezi meg a Gabonatermesztők Országos Szövetsége és a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, tavaly óta együttműködésben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával. 2019-ben összesen 39, a FAO 200, 300, 400 és 500 éréscsoportba tartozó hibridet vizsgáltak a NÉBIH Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóságának szakemberei. A kísérleteket az ország tíz helyszínén - Abaújszántón, Újfehértón, Iregszemcsén, Jászboldogházán, Szombat-helyen, Székkutason, Eszterágpusztán, Tordason, Jánoshalmán, valamint Mezőhegyesen - indították el. A fajtakiválasztás egyik alappillére volt, hogy a 2019-ben újonnan regisztrált, a piacon még bizonyítani nem tudó hibrideknek is megteremtették az esélyt a versenyben való részvételre. A fennmaradó fajtaszámot az előző évek GOSZ-VSZT Posztregisztrációs kísérleteiben legjobban szereplő hibridekkel töltötték fel.

Érdemes átnézni azt is, hogy egyes fajták mely helyszíneken hogyan teljesítettek, ez hasznos információt ad a hibrid termésbiztonságáról. A részletes eredmények itt érhetőek el.

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03